Körözi az Interpol Markó Attilát

Nemzetközi körözési parancsot adtak ki a román hatóságok Markó Attila ellen. A volt parlamenti képviselő adatai felkerültek az Interpol honlapjára.  A politikus múlt év december óta Magyarországon tartózkodik. Korábban azt mondta a Kossuth Rádiónak: reméli, hogy Budapest nem adja ki Romániának.

Markó Attila neve és fényképe az Interpol (a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezete) körözési listáján szerepel, a Románia által külföldön is keresett másik 160 gyanúsított neve között. A volt RMDSZ-képviselő a román rendőrség honlapjának csaknem ötven nevet tartalmazó körözési listáján is megtalálható.

Markó Attila letartóztatását – távollétében – múlt szerdán rendelte el a legfelsőbb bíróság. politikus és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádirat szerint 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

A képviselői mandátumáról nemrég lemondott politikus kifejtette: nem bízik a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatása miatt tavaly három év felfüggesztett börtönre elítélték, és visszaállamosították a református egyház iskolaépületét.

A Bica-ügyben már ejtették a vádakat

A volt képviselő ártatlanságát hangoztatta abban a két kártérítési ügyben is, amellyel a Mikó-per után vádolta meg a DNA a politikus korábbi kártérítési bizottsági tagságára alapozva. Markó elmondta: nem tartja jogszerűnek a kollektív felelősségre vonást egy egész testület esetében csak azért, mert annak egyik tagja esetleg korrupciós bűncselekményt követett el.

Az első ügyben ejtették az ellene felhozott korrupcióvádat, a másodikban viszont előzetes letartóztatását rendelte el múlt héten a bíróság.  Az már decemberben nyilvánosságra került, hogy az első korrupciógyanús kártérítésről az RMDSZ-politikus távollétében döntöttek a bizottsági tagok: Markó Attila nem vett részt azon az ülésen. Mindeddig hiába kérte, hogy ejtsék a vádat: ezt csak ezen a múlt héten tette meg a DNA, amikor a második kártérítési ügyben kérte az RMDSZ-politikus letartóztatását a bíróságtól.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?