Rezsit csökkentene az RMDSZ

Az RMDSZ múlt héten lezajlott kongresszusán több olyan szociálpolitikai prioritást is elfogadott, amelynek egyik eleme a közüzemi szolgáltatások hozzáadottérték-adójának (TVA-áfa) 9 százalékra történő csökkentése. 

A prioritásokat itt olvashatja. A következőkben annak próbálunk utánajárni, mit jelentene a családoknak a rezsicsökkentés, és mekkora az esélye annak, hogy ez meg is valósuljon.

Az RMDSZ rezsicsökkentéses javaslatának ötletgazdája Szabó Ödön képviselő. Megkeresésünkre elmondta, a következő közüzemi szolgáltatásokra vonatkozna a TVA-csökkentés: meleg- és hidegvíz-, villanyáram-fogyasztás, fűtés (gáz) és szemétszállítás. Hozzátette, azt szeretnék, ha az alapélelmiszerekhez hasonlóan ezeknek a szolgáltatásoknak a TVA-ja is 9 százalékra csökkenne, a családok pénztárcájában így maradó összegek pedig nagy eséllyel bepörgetnék a gazdaságot.

Szabó Ödön szerint a javaslat éppen azt a kormányzati elvet erősíti, amelynek célja: az egyik fizetéstől a másikig élő családok decensebb életterének kialakítása, megerősítése.

"Az emberek többsége  egyik fizetéstől a másikig él. A fizetésből félreteszik a közköltség, az élelmiszerek költségeit, és a fennmaradóból próbálják eltartani a családjukat. Ha azt szeretnénk, hogy ebben az országban nőjön a fogyasztás, és az emberek is jobban éjnek, azoknak a szolgáltatásoknak a TVA-ját kell csökkenteni, amelyeknél úgynevezett hatósági árak vannak" - magyarázta a képviselő.

A közüzemi szolgáltatók hatóságilag szabályozott árakkal dolgoznak, árakat csak különböző hatóságok engedélyével növelhetnek. Szabó Ödön szerint ez a garancia arra, hogy ezeknél a szolgáltatásoknál az adócsökkentést a fogyasztók a csökkentés mértékének megfelelően érzik majd.

„A versenyszférában előfordulhat, hogy a betervezett 16 százalékos áfacsökkentés nem fog éreződni a vásárlóknál ekkora mértékben. A vállalkozói réteg természetéből fakadóan fejleszteni szeretne, szeretné növelni a beruházási költségeit, hiszen az elmúlt időszak ínséges volt. A közüzemi szolgáltatások esetében viszont más a helyzet: az árakat az állami hatóságok szabályozzák, árat csak ezek engedélyével növelhetnek. Ha tehát ezeknél a szolgáltatásoknál az áfa csökken, akkor a 16 százalékos csökkenéssel járó pluszpénz a családok pénztárcájában marad" - magyarázta Szabó Ödön.

A rezsicsökkentéssel felszabaduló összegek a számítások szerint az alacsony fizetések miatt nem a bankszámlákra fognak vándorolni megtakarításként, hanem olyan szükséges szolgáltatásokra, termékekre fordítódnak, amelyeket a családok nehezen engedhettek meg maguknak.

Miből fedeznék a kiesést?

Arra a kérdésre, hogy mivel fedeznék az államháztartásban az adócsökkentéssel fellépő hiányt, Szabó Ödön elmondta, egy közgazdászcsapattal egyeztetve arra a következtetésre jutottak, hogy ez a hiány csak ideig-óráig állhat fenn, hiszen a felszabaduló összegekkel nő a fogyasztás, aminek a gazdaságélénkítő hatása megkérdőjelezhetetlen.

„A közgazdászcsapat modellezése szerint a kiesés egy 3-6 hónapos cash flow-ban teljesen visszatérülne. Sőt arra számítunk, hogy plusz bevételekhez jutna az állam. Hogy miért? A középnemzedéknek - és ide értem elsősorban a huszonéveseket, házasokat, gyerekes családokat - ha több marad a pénztárcájukban, vásárolni, fogyasztani fognak. A kieső áfajövedelem tehát egy bepörgetett fogyasztásnál egy másik terméken, szolgáltatáson keresztül visszatérül. Ha tehát körülbelül 3 millió ember havonta száz, akár kétszáz lejjel többet tud költeni, mert ennyi nála marad, a gazdaság csak jól jár, így az állam is" - ecsetelte a képviselő.

Arra a kérdésre, mikor készül az ötletből jogszabálytervezet a pontos számításokkal, Szabó Ödön elmondta, előbb azt kell a frakcióban megbeszélniük, hogy milyen formában és mikor érdemes benyújtani a kész javaslatot.

„Két lehetőséget kell megbeszélnünk a frakcióban ezen vagy a jövő héten. A kormány eljutatta a parlamentbe az adótörvénykönyv módosításait, ezeket sürgősségi eljárásban fogjuk tárgyalni még ebben a parlamenti ülésszakban. Számunkra két lehetőség adott: a beküldött módosításokhoz mi is mellékelünk egy másikat, amely a közüzemi szolgáltatások 9 százalékos áfacsökkentésére vonatkozna, vagy kidolgozunk egy különálló jogszabálycsomagot azokkal a szociálpolitikai prioritásokkal, amelyeket a kongresszuson elfogadtunk. Ez utóbbiban természetesen a rezsicsökkentés is benne lenne” - vázolta a lehetőségeket a képviselő.

Hozzátette, az RMDSZ a tervek szerint még ebben a parlamenti ülésszakban be szeretné nyújtani javaslatait.

A kormánypárt félrezsit csökkentene

Arra a kérdésre, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsoltban egyeztettek-e a kormánypárttal, a képviselő igennel válaszolt: „Valószínűleg meglepetésszerűen érte őket ez a javaslat, a tegnapi nap (kedden, szerk. megj.) már a miniszterelnök arról beszélt, hogy a vízszolgáltatás esetében - egy plafonizált rendszerben - , egyetértenek a 9 százalékos TVA-csökkentéssel".

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden úgy fogalmazott, a PSD-ben szóba került, hogy csökkenjen a csapvíz áfája a lakosságra nézve, de csakis a családonkénti havi legalább 5 köbméteres fogyasztás esetén. Hozzátette, a költségvetés lehetővé teszi, hogy idén ősszel bevezessék az intézkedést.

Victor Ponta kormányfő felkérte a környezetvédelmi - és a pénzügyminisztert, hogy jövő héten mutassa be a PSD-nek a hatástanulmányt erre vonatkozóan, hangsúlyozva: tudni akarja előbb, hogy ki(k)re vonatkozna egy ilyen intézkedés, és mennyibe kerülne ez az államnak. Ponta ugyanakkor kifejtette, hogy ezt az intézkedést nem lehetne június elsejétől - az alapélelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés bevezetésétől - gyakorlatba ültetni.

Mint ismert a kormány június elsejétől valamennyi élelmiszer, az alkoholmentes italok és közélelmezéssel kapcsolatos szolgáltatások árának hozzáadottérték-adója egységesen 24 százalékról 9 százalékra csökkentené. Az kormányfő korábban elmondta, tartja magát ahhoz a korábbi ígéretéhez is, hogy jövő év január elsejétől valamennyi termék és szolgáltatás áfáját a jelenlegi 24-ről 20 százalékra csökkenti.

Brüsszel aggódik

Brüsszel mindeközben aggodalmát fejezte ki az áfacsökkentésekkel kapcsolatban. Az Európai Bizottság (EB) előrejelzése szerint a kormány áfacsökkentő tervei jelentős kiesést eredményezhetnek az adóbevételek terén - jelentette ki Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért és társadalmi párbeszédért felelős alelnöke néhány héttel korábban Bukarestben, miután Victor Ponta miniszterelnökkel tárgyalt.

Közös sajtóértekezletükön Dombrovskis rámutatott: fontos, hogy a román gazdaság tovább javuljon, ezért aggodalomra adnak okot azok a jelentős áfacsökkentések, amelyeket az elfogadásra váró új adótörvénykönyv tartalmaz.

Ponta kijelentette: kormánya minden intézkedésére megvan a fedezet, és az adócsökkentés hosszú távon fenntartható. Emlékeztette az EB alelnökét, hogy Bukarest megkezdte a munka adóterheinek visszaszorítását, amikor tavaly ősszel öt százalékponttal csökkentette a munkáltatók által fizetendő nyugdíjjárulékot. Szerinte az áfacsökkentésre is van fedezet, hosszú távon pedig az adókerülés visszaszorítását eredményezheti.

A kormányfő rámutatott: a román gazdaság három éve növekszik, csökken a költségvetési hiány, az államadóság pedig a GDP 40 százaléka alatt maradt. Ponta elismerte, hogy az EU-ban átlagon felülinek számító - három százalékos - gazdasági növekedése ellenére Románia még távol áll az Európai Unió átlagos gazdasági és társadalmi mutatóitól, de szerinte éppen azért kell Romániának nagyobb sebességgel fejlődnie, hogy behozza lemaradását.

Kapcsolódók

Kimaradt?