Kelemen Hunor: vissza kell nyernünk az emberek bizalmát

Kovács Péter eddig főtitkár a legesélyesebb az újjáalakult ügyvezető elnökség vezetői tisztségére - mondta a kongresszust kiértékelő sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az emberek bizalmának visszanyerését tartja az RMDSZ legfontosabb feladatának.

„Tartalmas kongresszus volt. Nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egy valamiben meg tudtunk állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség” – jelentette ki a kétnapos kolozsvári RMDSZ- kongresszust kiértékelő szombati sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.

A pénteken újraválasztott szövetségi elnök a magyar emberek bizalmának megőrzését, visszaszerzését tartja fontosnak. „Huszonöt éven keresztül emberek százezrei értéknek tekintették az érdekképviseletet, és ez azt jelenti, hogy ez számukra fontos. Azoknak a fiataloknak a bizalmát is meg kell megnyerni, akik a rendszerváltás után születtek, más viszonyítási alapokkal indulnak az életbe. Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról” – fogalmazott a politikus.

A Nemzeti Liberális Párt együttműködésre vonatkozó felkéréséről azt mondta: az RMDSZ nem készül politikai házasságra a PNL-vel. Tájékoztatása szerint idén többször is egyeztettek már több kérdésről a liberálisokkal, és szóba került az ellenzéki párt által beharangozott bizalmatlansági indítvány is. „Amikor elkészítik az indítványt, akkor tárgyalunk róla, addig nincs miről beszélni” – jelentette ki.

Kelemen azonban jelenleg nem látja a mostani kormányzati többség megdöntésének lehetőségét. A szociáldemokratáknak nélkülünk is többsége van. A liberálisokkal és a többi ellenzéki honatyával együtt nincs annyi szavazat a parlamentben, hogy megdöntsük a kormányt” – magyarázta.

Újságíró kérdésre elmondta: a másik két magyar politikai szervezettel közösen tartandó marosvásárhelyi előválasztáshoz hasonló megoldást elképzelhetőnek tart más településeken is, ám az előválasztás szerinte nem csodafegyver. „Sok buktatója is van. Nem elég az előválasztást megnyerni, a választásokat kell megnyerni. A marosvásárhelyieknek is azt mondtam: támogatom, de ne keltsük azt a látszatot, hogy ezzel minden problémát megoldottunk” – számolt be Kelemen Hunor.

Nem támogatja a különleges nyugdíjat

Arra a felvetésre, hogy a kongresszuson alig voltak viták, kijelentette: ez nem rajta múlott. „A belső vitákat mindig bátorítani fogom. De azt ne kérjék tőlem számon, hogy nem volt ellenjelöltem. Tudok olyan pártot említeni, ahol egyetlen jelölt volt, és még csak be sem engedték a sajtót a tisztújításra” – utalt az EMNP nemrégiben tartott kongresszusára, amelyet Szilágyi Zsoltot zárt ülésen választották meg pártelnöknek.„Ez a szervezet nem arról híres, hogy amikor bíráljuk egymást, akkor vér folyik. Mi elegánsan meg tudjuk fogalmazni a kritikákat” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón szóba került a maszol.ro cikke a honatyák különleges nyugdíjáról szóló törvénytervezetről, amelyet több RMDSZ-es honatya is aláírt. Kelemen megjegyezte, a szövetség képviselőinek és szenátorinak szabadsága van társulni különböző törvényjavaslatokhoz, ám ezt a jogszabály nem támogatja. „Azt gondolom, hogy a társadalom nincs felkészülve az ilyen típusú nyugdíj-kiegészítésre. Nem támogatom ezt a tervezetet” – jelentette ki.

Kovács „pole position”-ból indul

Mint ismert, a kongresszuson eldőlt, hogy a jelenlegi főtitkárság ismét ügyvezető elnökséggé alakul át. Arra a kérdésre, hogy kit javasol majd a májusban tartandó SZKT-ülésen ügyvezető elnöknek, Kelemen Hunor kijelentette: erről még nem időszerű beszélni. Elárulta ugyanakkor, hogy Kovács Péter eddigi főtitkárnak „óriási esélye van” a poszt elnyerésére. „Kovács Péter mondhatni pole positonból (a rajtkocka első helyéről – szerk. megj.) indul a tisztségért” – nyilatkozta a Forma-1-ből vett hasonlattal a főtitkár esélyeiről.

Kapcsolódók

Kimaradt?