Kovács Péter főtitkár az RMDSZ-kongresszus tétjéről

„25 év után meg kell kísérelnünk újragondolni a szövetség politizálását, nem a célokat kell újra kitalálnunk, hanem új prioritások alapján kell kijelölnünk az utat, amelyet a közösségépítés, az őszinte párbeszéd és a magyar emberekkel való igaz összefogás jellemez majd az elkövetkezendőkben. Ez az Újratervezés Kongresszusának tétje” – nyilatkozta szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

A kongresszusi biztos elmondta, az RMDSZ-nek meg kell erősítenie a kapcsolatát azokkal az emberekkel, akik évek óta önzetlenül dolgoznak a magyar közösségért, és újra kell fogalmaznia az új generációnak szánt üzeneteit, valamint meg kell találnia arra a lehetőséget, hogy minél több emberhez közvetlenül jusson el.

„Hatékony működést és belső tájékoztatást, egy sokkal erőteljesebb kommunikációt tervezünk, ezek az újratervezés alappillérjei, emellett részletes terveket készítünk az oktatás, a családpolitika, az ifjúságpolitika, a nemzetpolitika, a gazdaságpolitika, a külpolitika és a nők közéleti szerepvállalása kapcsán” – ismertette az RMDSZ terveit a főtitkár.

A kongresszuson elfogadásra kerülő új alapszabályzatról elmondta, hátteret kell biztosítanie a szervezet hatékony működéséhez, mindahhoz a munkához, amit az újratervezés égisze alatt meg kíván valósítani.

Kovács magyarázata szerint az ügyvezető elnökséghez való visszatérés elsősorban a hatékonyabb közösségépítési munkához járul hozzá. „Meg kell erősítsük a szövetség mozgalmi jellegét, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a szakpolitikai munkára. Civil és szakmai szervezetekkel, szakértőkkel való együttműködésünk által javítani akarunk közpolitikáink minőségén is” – hangsúlyozta a politikus.

A főtitkár szerint az RMDSZ-nek arra kell összpontosítania, hogy megerősítse az együttműködést a különböző testületek között, a megyei szervezetek és az országos központ, valamint az önkormányzataink és helyi szervezetei között is. „Ez azt is jelenti, hogy több közös tervezésre, de hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz” – tette hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?