DNA

DNA: Renoir-festményt rejtegetett a volt pénzügyminiszter

Újabb korrupciós ügyben kérte szerdán az ügyészség Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter előzetes letartóztatásának jóváhagyását a szenátustól.

A politikust ezúttal azzal gyanúsítják, hogy szenátori és miniszteri tisztségével összeférhetetlen pénzügyi tranzakciókat folytatott. Ráadásul csúszópénzként 90 ezer dollárt, 1,3 millió lejt, három kiló aranyat és egy Renoir festményt kapott, és mindezt egy barátja széfjében rejtegette.

Ezek az értékek természetesen nem szerepeltek a vagyonnyilatkozatában. Vâlcov a Reuters hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy semmi sem igaz ezekből a vádakból. Elmondta, hogy szerdán a parlamentben „majd mindent elmagyaráz”.

A volt miniszter arra utalt, hogy szerdán a szenátus dönt arról a letartóztatási kérésről, amelyet egy másik korrupciós ügyben nyújtott be az ügyészség a felsőházhoz. Ezeket az állítólagos bűncselekményeket Vâlcov még Slatina polgármestereként követte el.

A szenátus jogi bizottsága egyébként kedden negatívan véleményezte az ügyészek kérését ebben az ügyben. A végső szó azonban szerdán a plénumé.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?