Keddtől igényelhető az oktatási-nevelési támogatás

Keddtől igényelhetők a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott magyar kormánytámogatások.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közzétette a Szülőföldön magyarul program 2014-2015-ös tanévre szóló felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve a hallgatói támogatás igénylésére. A magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett programban április 24-éig lehet benyújtani az igényléseket.

A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), amely az igénylések összegyűjtését, ellenőrzését, döntésre való felterjesztését végzi. A Székelyhon tudósítása szerint a szervezet elnöke, Burus-Siklódi Botond hétfőn Csíkszeredában sajtótájékoztatón közölte, ebben az évben a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás értéke 17 200 forintnak megfelelő lej, a hallgatói támogatásé pedig továbbra is 2800 forintnak megfelelő lej.

Az RMPSZ eljuttatta területi szervezeteihez a Szülőföldön magyarul program támogatásainak igényléséhez szükséges iratcsomagokat, ezt már osztják is az iskolákban. A csomagok válaszborítékban űrlapot, kitöltési útmutatót tartalmaznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?