Egyre népszerűbb a Székelyföldi Diákigazolvány

Már ötezer Kovászna, Hargita és Maros megyei középiskolás vagy egyetemista használja kedvezményes szolgáltatások igénybevételére a Székelyföldi Diákigazolványt, vagyis a SIC Kártyát.

Az akciót kezdeményező sepsiszentgyörgyi Centrum Studiorum Egyesület elnöke, Zsigmond József a sajtónak elmondta: a székelyföldi diákigazolvány felmutatásával kedvezményesen lehet belépni kulturális intézményekbe, rendezvényekre, szórakozóhelyekre, de árkedvezményt kapnak orvosi szolgáltatásoknál, vásárlásnál, közszállítási járműveken és turisztikai szolgáltatóknál is.

A kártya használatával kedvezményeket biztosító több mint száz intézmény, partner listáját az igazolvány honlapján lehet követni, a SIC Kártya használói átlagosan 10 százalékos kedvezményt kapnak a diákigazolvány felmutatásakor.

Zsigmond József elmondta, a diákigazolvány-program számára már 17 országból sikerült partnereket találni, akik hajlandóak voltak kedvezményeket biztosítani a székelyföldi fiataloknak, sőt a kezdeményezők tapasztalata szerint külföldön még könnyebben is sikerült partnerségeket kötni, mint itthon.

A közintézmények és művelődési intézmények részéről is nagyobb a nyitás, mint a magánszféra részéről, mutatott rá Zsigmond. Ugyanakkor fontos mérföldkőhöz érkezett a több mint két éve működő program, hiszen a napokban egy háromszéki diáknak átnyújtották az ötezredik igazolványt.

A székelyföldi diákigazolvány ötletgazdája, a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő korábban rámutatott: miután több fiatal tanulmányai elvégzése után hazaköltözött, a székelyföldi kedvezményrendszer hiányával szembesült, ezért döntötték el, hogy egyesületet alapítanak, és megpróbálnak ezen változtatni.

A www.diakigazolvany.ro vagy a www.siccard.ro háromnyelvű honlapon igényelhető diákigazolvány az első az országban, amelyet 7 és 35 év között, kisiskolások és egyetemisták egyformán igényelhetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?