Ketyegő bombák az egyéni hőközpontok a fogyasztóvédők szerint

Ketyegő bombáknak nevezte a Románia Fogyasztóvédelmi Egyesület (APC) nevű nemkormányzati szervezet elnöke a lakásokba felszerelt egyéni hőközpontokat. Costel Stanciu ezt azzal indokolta, hogy a tulajdonosok elmulasztják elvégeztetni a kiskazánok kétévente kötelező műszaki ellenőrzését.

A ring.ro portálnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a hőközpontok élettartama általában tíz év. Ez lerövidül, ha a tulajdonos nem végezteti el a műszaki ellenőrzést, és nem javíttatja ki a meghibásodásokat. Bár az ellenőrzés elvégeztetését törvény írja elő, elmulasztása nagyon gyakori, mert az előírások betartását nem követik figyelemmel az állami hatóságok – jelentette ki Stanciu.

A Lakástulajdonosi Társulások Országos Szövetségének alelnöke szerint Romániában nagyon sok egyéni hőközpontot törvénytelenül szerelnek fel a lakásokba. Az energiatörvény ugyanis azt írja elő, hogy csak olyan tömbház lakásaiba szerelhetők fel kiskazánok, ahol már 2007 előtt törvényesen felszereltek legalább egy hőközpontot.

„Csakhogy a kiskazánokat forgalmazó cégeknek az az érdekük, hogy minél több ügyfelük legyen. A gáztörvény alapján megkapják az engedélyt a hőközpont felszerelésére, ám az energiatörvény betartását nem ellenőrzi senki. Ez a polgármesteri hivatalok feladata lenne” – magyarázta Petru Olariu.

Kapcsolódók

Kimaradt?