Ponta ismét az aranybánya mellett lobbizik

A parlament elé terjesztik a bányatörvény módosítását, a politikai viták miatt nagyon is megkésett és várt projektet – mondta a kormányfő a hét elején a parlamentben. Victor Ponta hozzátette, világos, átlátható törvényes keretet kell biztosítani egy olyan ágazatnak, amely még nagyon sok munkahelyet biztosít.

A miniszterelnök úgy vélte, felelősséget kell vállalnia a kormánynak amiatt, hogy több évig halogatták a törvényes keret megteremtését – írja a România Curată.

A miniszterelnöknek nem ez az első olyan nyilatkozata, amellyel nyíltan kiáll a verespataki aranybánya megnyitása mellett. A România Curată emlékeztetett arra, hogy 2013-ban Victor Ponta hasonlóan nyilatkozott.

A bányatörvény módosítására tett kísérletek 2013 óta a civilek nyomására többször is kudarcot vallottak. Egyelőre.

A verespataki beruházást ellenző, helyi lakosokat tömörítő civil szervezet, az Alburnus Maior nemrégiben hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte Klaus Johannis államelnöknek az aranybányával kapcsolatos legújabb állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának.

A beruházást ellenző fő civil szervezet ezt két héttel ezelőtt az MTI-hez eljuttatott közleményben jelentette ki, miután Johannis arra kérte a kormányt és a beruházót, hogy kezdjék újra a tárgyalásokat a projektről. Az államfő kifejtette, hogy a verespataki beruházásról folytatott tárgyalásokat nem megfelelő módon kezelték a felek.

Hangsúlyozta, tavaly novemberi elnökké választása óta nem változott álláspontja, és úgy gondolja, hogy a projektet újból meg kell vizsgálni. Hozzátette: komoly és célirányos tárgyalás nélkül nem lehet megoldani a vitás kérdéseket, és meggyőződését fejezte ki, hogy lehetséges a párbeszéd.

Január közepén számolt be a sajtó arról, hogy hivatalos átiratban kérte fel a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) anyavállalata, a Gabriel Resources kanadai cég az elnöki hivatalt és a kormányt a verespataki aranybánya engedélyezéséről szóló tárgyalások folytatására. Ezt az RMGC az után közölte, hogy korábban a kanadai-román cég vezetői perrel fenyegették az államot az engedélyeztetés elhúzódása miatt. A pertől közleményük szerint egyelőre elálltak, mert tárgyalásos úton rendeznék a kérdést. Ám ha a tárgyalások továbbra sem vezetnek eredményre, a Gabriel Resources a nemzetközi bíróságokhoz fordul – jelentették be.

Kapcsolódók

Kimaradt?