A magyar Jennifer Anistonnak nevezik Antal Timit

A bánffyhunyadi Antal Timi még csupán 21 éves, de már megtalálta az igazit. A 2012-es X-Faktor második helyezettjét nyáron, a Szigeten kérte feleségül a párja. Ám a menyasszonynak esze ágában sincs túl gyorsan kimondani az igent.

„Nem futunk még előre, nem kapkodunk el semmit. Nagyjából két-három év múlva kerül majd sor az esküvőre. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagyunk biztosak a dogunkban, csak nem szeretnénk semmit elsietni. Erdélyben, ahonnan származom, az a szokás, hogy a párok legalább egy évig jegyben járnak. A lánykérés az egyik legszebb dolog volt az életemben, és azóta is nagyon boldog vagyok” – mondta szerelme jelenlétében Timi.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy a gyerekvállalással nem szeretne sokat várni. „Arra vágyom, hogy fiatal anyuka legyek, úgy tervezem, négy-öt év múlva fogok szülni. Így látom most az elkövetkező éveket” – foglalta össze magánéleti terveit a Nők Lapja Cafénak Timi, aki többéves jegyben járással bátran indulhat a magyar Jennifer Aniston címért.

Kapcsolódók

Kimaradt?