Nem emeltek vádat Kállay-Saunders ügyében

Az ügyészség kiegészítő nyomozást kér a rendőröktől Kállay-Saunders András verekedésének ügyében - írja a Bors.

A rendőrség gyanúja szerint Kállay-Saunders András és társa tavaly májusban verekedett össze a Hajógyári-szigeten egy testvérpárral, súlyos testi sértés, és életveszélyt okozó testi sértés miatt javasoltak vádemelést, de az ügyészség szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyelőre nem elegendőek. A Bors értesüléseit a Fővárosi Főügyészség meg is erősítette.

Az ügyben a Fővárosi Főügyészség december 12-én további nyomozási cselekmények elvégzésére utasította a nyomozó hatóságot.

Az Euroívziós Dalfesztiválon is fellépő énekes ügyvédje a lapnak azt mondta: továbbra is az az álláspontjuk, hogy nem Kállay-Saunders és társa volt a kezdeményező, hanem jogos védelmi helyzetről van szó.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?