Csobot Adél ezért hálást Istenes Bencének

Az X-Faktor korábban cukinak mondott versenyzőjéből mára felnőtt nő lett. Csobot Adél emiatt is hálás Istenes Bencének.

Az X-Faktor egykori nagykárolyi felfedezettje, Csobot Adél és Istenes Bence, az RTL Klub műsorvezetője két éve jöttek össze először, többször szakítottak, ám most újra együtt vannak. Az énekesnő a Bestben beszél arról, hogy ez idő alatt rengeteget változott, kislányból felnőtt nő lett.

"Amikor két évvel ezelőtt összejöttem Bencével, szinte még gyerek voltam, hiszen abban az évben töltöttem be a tizennyolcat. Ő volt az első komoly kapcsolatom, felnéztem rá, és persze számomra ő az igazi férfi. Azért is hálás vagyok neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét és igyekezett észrevétlenül terelgetni. Nem túlzás azt állítanom, hogy mellette nőttem fel. Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. És Bence volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson" - mesélte Adél.

Kapcsolódók

Kimaradt?