A Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál zárja a Székely Napokat

A VIII. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál alkalmával, október 17-18-án színes programajánlat és a megszokott minőségű, méltán hírneves, sőt immár levédett szárhegyi káposzta várja a Szárhegyre látogatókat.

A rendezvény idén a Székelyföld Napok záróakkordja, amelyen az előző évekhez hasonlóan a hangsúly a hagyományápolásra kerül, a program az őszi termés számbavétele és annak megünneplése köré szerveződik. A fesztivál előestéjén a Magashegyi Underground, majd az Undercover zenekar koncertezik, másnap pedig a szokásos módon a rendezvény megnyitója után lovasfelvonulással, a termés számbavételével, megáldásával, gyerekfoglalkozásokkal, főzőversenyekkel, kiállításmegnyitóval folytatódik a programsorozat.

Este 21 órától pedig a káposztabál veszi kezdetét. Egész napos kísérőprogramok: káposztavásár, hagyományos termékek vására, Székelyföldi fotóklubok találkozója, valamint a védjegyért és a szárhegyi káposzta minőségéért felelős Szárhegyi Káposztatermesztők Egyesületének sátrában az érdeklődők még káposztaeltevési tanácsokat is kaphatnak az egyesület elnökétől Lukács Gézától.

A rendezvény főszervezője, a Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesülete, valamint társszervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ mindenkit szeretettel vár az idei fesztiválra.

Kapcsolódók

Kimaradt?