Székelyföldi napokat tartanak Maros megyében is

Október 9-19. között szervezik meg ötödik alkalommal a Székelyföld Napokat, ezúttal nem csupán Kovászna és Hargita, hanem Maros megyében is.

A szervezők ezzel is azt szeretnék hangsúlyozni, hogy a három megyének közösek az érdekeik – számolt be az októberi rendezvény terveiről Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Tamás Sándor, a Kovászna és Borboly Csaba a Hargita megyei önkormányzat elnöke, valamint Soós Zoltán, a Maros megyei RMDSZ kulturális alelnöke.

Székelyföld sokféleségéről és ennek a bemutatásáról Borboly Csaba beszélt. A Hargita megyei politikus az összetartozást, az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy miért jó az, ha a három megye közös programokat szervez, megtartva a közös munka által a közös hagyományokat a közös jövő számára. A két önkormányzati elnök elmondta, szeretné, ha Maros megye újból kivenné a részét a rendezvényekből, a kapcsolatok ugyanis nem szakadtak meg, de „elvékonyodtak”, amióta Lokodi Edit Emőke nem áll Maros megye élén.

A kezdeményezés az együttműködésre Brassai Zsombortól származik – mutatott rá Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanácselnök szerint az október 9-19. közötti rendezvénysorozat a székelyföldi identitást erősíti. Az pedig nem egy egyedi jelenség az országban, hogy egy adott régió, vagy tájegység lakosai, megyehatároktól eltekintve közös programokat szerveznek, azzal is erősítve identitásukat. Ennek illusztrálására két meghívót is bemutatott Tamás Sándor. Az egyiket a Konstanca és Tulcea megyei önkormányzattól kapta, amelyben meghívják a Dobrudzsai Teemény és Bor Ünnepére. A másik meghívó Suceava megyéből érkezett, abban a Bukovinába invitálják egy ünnepségre.

A Székelyföld napok nem csak a székelyeké – hangzott el a sajtótájékoztatón, hanem mindazoké, akik a Székelyföldön élnek, nemzetiségtől függetlenül. Erre példa az is, hogy idén társszervezőként jelentkezett az Echo Egyesület, illetve több bodzafordulói és hídvégi pedagógus is jelezte, hogy szeretnék, ha tanítványaik résztvehetnének az eseményeken. Arra kérték a szervezőket, hogy lehetőleg a magyar kultúrába nyújtsanak belátást számukra. Ennek eleget téve, Kisbaconba a Benedek Elek-emlékházba szerveznek egy kirándulást a román gyerekek számára.

Az októberi eseménysorozat programja még csak most körvonalazódik, mondta Soós Zoltán, ezért pontos tervről nem beszélt, csupán megemlítette, hogy kulturális jellegű rendezvények lesznek elsősorban.

Kapcsolódók

Kimaradt?