A prefektus burkoltan megfenyegette Tusványos szervezőit

Hargita megye prefektusa román törvények betartására szólította fel kedden a Hargita megyei táborok szervezőit.

Adrian Jean Andrei egy keddi nyilatkozatában, amit az Agerpres hírügynökség idézett, reményét fejezte ki, hogy a Hargita megyében zajló nyári táborok szervezői betartják a törvényeket, mert amennyiben ezeket áthágják, keresettel fordulnak az illetékes román állami szervekhez.

Kedden este kezdődik Tusnádfürdőn a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelynek rendezvénysorozata vasárnapig tart. Tavaly augusztusban Traian Băsescu román államfő élesen bírálta a "magyar politikai elit" részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényeket, amelyekről úgy vélekedett, hogy túllépték az illendőség határát, és - mint mondta - ez többé nem ismétlődhet meg.

A kormánymegbízott azt is bejelentette, hogy a prefektusi hivatal a közigazgatási bíróságon támadta meg tíz székely önkormányzat által elfogadott úgynevezett autonómiahatározatot. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) februárban szólította fel a székelyföldi önkormányzatokat, hogy fogadják el az autonómia határozattervezetet, amely Székelyföld autonómiáját kéri.

A prefektus leszögezte, minden olyan önkormányzati határozat ellen hasonló módon lép fel, amely az autonómiáról szóló népszavazás kiírására, közigazgatási átszervezésre, autonóm régiók létrehozására, vagy egyáltalán olyan kérésekre vonatkozik, amelyek sértik a román törvényeket és az alkotmányt.

A prefektus közölte, hogy eddig 12 Hargita megyei önkormányzat fogadott el úgynevezett autonómiahatározatot, így további kettő esetében is hasonló képpen jár el. Az SZNT korábbi közlése szerint összesen 15 székelyföldi önkormányzat szavazta meg a határozatot. A prefektus szerint ezek sértik a román alkotmányt, és "Románia egyéb törvényeit".

Kifejtette, hogy az ország közigazgatási átszervezéséről szóló népszavazást önkormányzatok nem írhatnak ki az alaptörvény szerint, emellett a helyi önkormányzatok csak a saját megyéjükre vonatkozóan dönthetnek, az autonómiahatározatban viszont nem csak Hargita, hanem Kovászna és Maros megyei települések is szerepelnek - érvelt a prefektus.

Kapcsolódók

Kimaradt?