A kezdetekre emlékeznek Tusványos nulladik napján

Az alapítók számvetésével kedden megkezdődik a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyet Történetekből történelem címmel rendez meg a magyarországi Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) erdélyi ifjúsági ernyőszervezet.

A jubileumi kiadásnak is a tusnádfürdői kemping és sportpálya szolgál helyszínéül, ahol a partnerintézmények által működtetett 25 rendezvénysátorban több száz politikai, kulturális, ismeretterjesztő és szórakoztató program várja az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t Vass Orsolya, a Tusványosként emlegetett szabadegyetem főszervezője, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (a MIT egyik tagszervezete) elnöke.

A keddi, „nulladik" napon, az első, 1990-ben rendezett szabadegyetem ötletgazdái és alapítói felkeresik az eredeti helyszínt a közeli Bálványosfürdőn, ahol Történelmet írtunk - negyedszázados a bálványosi folyamat címmel pódiumbeszélgetésen értékelik a - kezdeti és későbbi helyszín nevének összevonásával - Tusványos közéleti hatását.

A 25. Tusványos programjait végigkíséri a számvetés, a rendszerváltás óta eltelt negyed évszázaddal való szembenézés, ugyanakkor több emlékidéző alkalom is lesz, amelyeken a korábbi 24 rendezvény szervezői és az ide rendszeresen visszatérő újságírók egyperces történetek formájában idézik fel a „tábori legendákat" - részletezte a főszervező.

A kiemelt témák között említette a választási évvel kapcsolatos fórumokat, tekintettel arra, hogy Magyarországon idén három, Romániában pedig két fontos választásra kerül sor. Ezzel összefüggésben a honosítás folyamata és a nemzetpolitika számos más vetülete szerepel az idei Tusványos fő témái között - tette hozzá. Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.

„Ami a szórakozást illeti, 12 nagy koncert és 10 kisszínpados koncert lesz, minden este több sátorban buli, és az idei újdonság, hogy szombat éjjel egy nagypályás buli is lesz, amikor a DJ a színpadról teremt hangulatot" - mondta a főszervező.

Arra a kérdésre, hogyan tudta a Tusványos sajátos arculatát, a szabadegyetem-fesztivál kettősségét megőrizni a folyamatosan cserélődő szervezőgárda, amelynek most már olyan tagjai is vannak, akik fiatalabbak, mint a tábor, a főszervező azt mondta: belenőttek.

„Én egy évvel vagyok idősebb, mint a tábor. Tíz éve voltam itt először, a koncertek miatt jöttem és lassacskán jöttem rá, hogy milyen sokszínű a Tusványos, mennyi érdekes program van. Szerintem a táborozók közül is sokan így vannak ezzel. Az első években az is lehet, hogy a szüleikkel voltak itt, vagy éppen itt fogalmazódott meg a fiatal szülőkben, hogy legyen egy gyerekük. Van, aki az első lépéseket szó szerint itt tette meg, most pedig szervezője vagy törzsvendége Tusványosnak" - magyarázta Vass Orsolya, miként vált több nemzedéket megszólító találkozóhellyé a rendezvény.

Kedd este a csíkszeredai Role, illetve a magyarországi Heaven Street Seven és a Kiscsillag fellépésével kezdődik a koncertprogram, ezzel együtt a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.

Kimaradt?