Az RMDSZ-t megosztja a kormányon maradás kérdése

Román lapértesülések szerint nem történt semmilyen előrelépés a Kelemen Hunor szövetségi elnök és Victor Ponta kormányfő közötti szerdai tárgyalásokon, az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalíciójának egybentartására tett kísérletek egyelőre kudarcba fulladtak.

Mint ismert, Kelemen Hunor a kormányülés előtt ült egy asztalhoz a miniszterelnökkel, hogy találjanak megoldást a koalícióban kialakult feszült helyzetre. A közös kormányzásnak az lett az akadálya, hogy Románia az RMDSZ-szel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába.

Kovács Péter főtitkár korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a délelőtti tárgyalások nem hoztak eredményt, a felek ezért délután újból asztalhoz ülnek. Az Antena3 hírtelevízió azonban úgy tudja, végül a délutáni találkozót nem tartották meg. Victor Ponta pedig azt "üzente" az RMDSZ-nek: a román állam politikája nem lehet alku tárgya, ezért a kormány nem lép ki a luxemburgi európai bíróságon zajló perből.

Lapunk úgy tudja, lehet még egy újabb találkozó Kelemen és Ponta között, ám mindenképpen a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki ülésén dől el, hogy az RMDSZ kormányon marad-e vagy sem. A SZÁT tagja többek között minden olyan megye RMDSZ-szervezetének elnöke, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 15 százalékot.

Nincs egyetértés

A megyei elnököket egyelőre megosztja a kormányon maradás kérdése. "Van, aki szeretné, hogy kormányon maradjunk, akad, aki szerint ennek már semmi értelme" – nyilatkozta szerda este a maszol.ro-nak az RMDSZ egyik vezető politikusa. Tájékoztatása szerint ugyanígy viszonyulnak ehhez a kérdéshez a polgármesterek is.

"Vannak olyan polgármesterek, akik arra panaszkodnak, hogy szinte semmilyen ügyben nem történt előrelépés, amióta kormányon vagyunk. A PSD helyi szinten csak ígérgetett, de nem tartotta be a szavát. Ám akad olyan is, aki több forráshoz jutott a települése számára, amiót nem vagyuk ellenzékben" – magyarázta a politikus.

Név nélkül nyilatkozó forrásunk elismerte: ha netán a SZÁT a kormányon maradás mellett dönt, nehéz lesz ezt a választóknak megindokolni. "Különösen, amióta Kelemen Hunor szövetségi elnök vállalhatatlannak nevezte a koalíciót, ha a miniszterelnök nem másítja meg álláspontját" – tette hozzá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?