Gazdát váltott a sepsiszentgyörgyi kutyamenhely

Sepsiszentgyörgyön a köztisztasági vállalathoz került a kóborkutya-menhely működtetése. Az önkormányzat által fenntartott szépmezői menhelyet 2009-től egy civil szervezet működtette, de vezetője külföldre költözött, ezért nem tudta megfelelően ellátni a szolgáltatást.

A sepsiszentgyörgyi tanács által meghirdetett versenytárgyaláson kizárólag a város tulajdonában lévő Tega köztisztasági vállalat jelentkezett, így július 1-től átvették a telephely működtetését, számolt be kedden Tóth Birtan Csaba igazgató. Hozzátette: az átadás előtt az önkormányzat bővítette a szépmezői telephelyet, így jelenleg 105 ketrecben mintegy 140 kóbor ebet tudnak befogadni. Jelenleg 83 kutya van a menhelyen és becslések szerint még mintegy 200-250 kutya kóborol a város területén.

Tóth Birtan Csaba elmondta: alkalmazták a menhelyen eddig is dolgozó négy személyt, illetve hamarosan kiképzik az utcaseprőket is, akik már hajnalban az utcákon vannak, és ha szükséges, átmenetileg félreteszik a seprűket és befoghatják a kóbor ebeket.

A befogás módszerén is változtatnak, hiszen eddig altatólövedékkel fogták be az kutyákat, ehhez azonban három ember szükséges: a menhely alkalmazottja, egy helyi rendőr, aki a kezeli a „puskát” és egy állatorvos, akinek engedélye van altatóanyagok használatára. Ezentúl csapdát használnak, vagyis hússal csalogatják egy ketrecbe az állatot, majd a menhelyre szállítják azt.

A köztisztasági vállalat évente 281 ezer lej támogatást kap a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól a szolgáltatás működtetésére, de ősszel tárgyalásokat kezdeményeznek a környező településekkel, hogy egy díj ellenébe befogadják az ottani ebeket is.

Tóth Birtan Csaba szerint nehézséget okoz, hogy éppen felfüggesztették a kóbor-kutya törvény alkalmazását, viszont Sepsiszentgyörgyön amúgy se tervezték az ebek elaltatását, hanem folytatják az eddigi örökbeadási programot.

A szépmezői kutyamenhely az elmúlt öt évben 2754 kutyát fogadott be, és 576 állatot sikerült örökbe adni. Emellett mintegy 500 beteg, agresszív vagy idős állatot altattak el, a többi pedig természetes módon hullott el. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?