Működtetőt keresnek a sepsiszentgyörgyi kutyamenhelynek

A Sepsiszentgyörgy önkormányzata által működtetett szépmezői kutyamenhely-telepet versenytárgyaláson öt évre adnák ki az új gondnoknak, mutatott rá Sztakics Éva. A sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint a kóbor kutyákra vonatkozó új törvény szerint a szolgáltatónak működtetnie kell a menhelyet, be kell fognia az utcákon kóborló ebeket, nyilvántartásba kell vennie azokat, féregteleníteni, sterilizálni kell, illetve a beteg vagy agresszív állatokat el kell altatnia. Várhatóan szükség lesz a szépmezői menhely bővítésére, hiszen az jelenleg 150 kóbor eb befogadására képes, de a város környéki települések is ott szeretnék elhelyezni a kóbor állatokat.

A 2009-ben létrehozott kutyamenhelyet a Nez Perce alapítvány működteti, de vezetője külföldre költözött, ezért nem tudják megfelelően ellátni a szolgáltatást. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat havonta 12375 lejjel finanszírozza a menhely működését, ehhez az alapítvány még 20 százalék önrésszel járul hozzá, így a havi fenntartási költség meghaladja a 16 ezer lejt. Az önkormányzat kész kiegészíteni a fenntartásra fordított összegeket, azzal a feltétellel, ha az öt évre szóló szerződés összértéke nem haladja meg az 1,2 millió lejt.

Értesülésünk szerint a szépmezői kutyamenhely működtetésére pályázik a város tulajdonában lévő Tega köztisztasági vállalat is. Tóth Birtan Csaba igazgató szerint egy szakirodát hoznának létre, amely megfelelően kezelné a kóbor-kutya problémát. 

Az elmúlt években több mint 1700 kóbor kutyát gyűjtöttek be Sepsiszentgyörgy utcáiról, ezek közül mintegy 400 kóbor ebet adott örökbe a szépmezői kutyamenhely. Emellett 290 idős, beteg vagy agresszív állatot elaltattak, és további 844 eb természetes körülmények között hunyt el. A szépmezői menhelyen egy szakemberekből álló bizottság elemzi a befogott ebeket egészségügyi, szocializációs kritériumok szerint, majd az arra megfelelő kutyákat idomítják és megpróbálják örökbe adni.

Kimaradt?