Kincses folytatja perét a MOGYE ügyében

Csakis jogi úton lehet elérni azt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megalakuljanak a magyar tannyelvű főtanszékek – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kincses Előd. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség jogi képviselője beszámolt pere április 30-i tárgyalásának eredményéről, illetve a következő jogi lépésekről.

Mint ismert, a MOGYE román vezetői arra hivatkozva utasítják el a magyar főtanszékek létrehozását, hogy ezek nem teljesítenék a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) által rögzített akkreditációs feltételeket. Az ügyvéd a 2013. decemberében kezdeményezett perben e feltételek megsemmisítését kérte. A pernek a második tárgyalását április 30-án tartották Bukarestben.

Kincses a tárgyaláson azt kérte, hogy kötelezzék az ARCIS-t, tegye le azt a tanügyminisztériumi határozatot vagy kormányrendeletet, amely jóváhagyta az akkreditációs feltételeket. Ám kiderült, hogy ilyen jóváhagyás nem is létezik, aminek a jogi következménye az ügyvéd szerint az, hogy ez a kritériumrendszer sem létezik.

Ennek ellenére a bukaresti táblabíróság még a tárgyalás napján meghozta az ítéletet: elutasította a keresetet. „Egy nemlétező jogszabályt alkalmaztak velünk szemben” – magyarázta az ügyvéd, aki fellebbezni fog, majd továbbviszi  az ügyet Büsszelbe.

A szóban forgó ARACIS-sztender szerint csak elméletet lehet magyarul tanulni a MOGYE-n, a klinikai gyakorlat, a végső vizsgák kizárólag román nyelvűek lehetnek. Csakhogy ezt 2010. július 22-én fogadta el az ARACIS tanácsa, még az új tanügyi törvény elfogadása érvénybe lépése, 2011 januárjában előtt – magyarázta Kincses. A táblabíróság szerinte törvénytelen módon azt is jóvá hagyta, hogy a MOGYE román többségű vezetősége az ARACIS mellett beavatkozzon a perbe, holott az egyetem nem jogalkotó.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?