Innovációról és hagyományról beszélgettek Szentgyörgyön

A Szent György Napok keretében, pénteken délután találkoztak azok a művészek, vállalkozók és érdeklődők, akik az innováció és hagyomány kapcsolatáról, a vállalkozások szintjén létező lehetőségeiről osztották meg gondolataikat.

Az asztal körül ülők egyenként szóltak a témákhoz, arról folytatva párbeszédet, hogy milyen innovációkkal lehetne gazdagítani a várost. Rácz Attila ötletgazda, a Daniel Kastély Egyesület alapítója elmondta,  olyan, okostelefonokon működő programra volna szükség, amely élőben tudatja a vállalkozások tulajdonosaival, hogy milyen fontos változások történnek a cégnél.

Elmesélte, hagyomány és innováció találkozása nem ritka, a Budweiser esete jól példázza ezt: a szokások szerint két ember, ha koccint, akkor már ismeretséget kötött, ezt a cég pedig jól adaptálta, hiszen olyan chipet ültettek poharakba, amelyek egy koccintásnál a közösségi hálókon automatikusan összekötötték a két felet, az okostelefon segítségével.

Damokos Csaba designer arról beszélt, az utcanévtáblákra QR-kódot lehetne illeszteni, amely a további fontos információkhoz vezetné az érdeklődőket. Kifejtette ugyanakkor, hogy a hagyományőrzést nem abban a formában kell elképzelni, miszerint egy Kós Károly épületet lemásolunk, hanem hogy éppen annyira korszerűek vagyunk, és élünk a környezetünk lehetőségeivel, amennyire ő tette a maga idejében.

Péter Alpár képzőművész elmondta, jelenleg olyan turistaösvény kiépítésén dolgozik, amely a tájat átalakító művészeti alkotásokkal lesz tarkítva, ehhez a kapcsolati rendszere már megvan, mindössze az anyagi háttért kell előteremteni. A beszélgetés során elhangzott, olyan fórumra volna szükség – a virtuális térben is akár –, amelyen a különböző helyi emberek megoszthatják egymással ötleteiket. Az innováció mellett fontos, hogy a környezetünk képére formáljuk az átvett ötleteket, mert ezzel plusz értéket adunk nekik, fejtették ki.

Kimaradt?