Friss tojást vittünk haza, vagy záptojást? Garantált tojás-teszt

Mivel a tojás "trükkös" élelmiszer, hiszen nem látunk bele, mésztartalmú héján keresztül az illatát sem érezzük, így azt sem tudhatjuk, mikor jár le a szavatossága. A háziorvos figyelmeztet: csak friss tojást fogyasszunk, a húsvéti locsolóknak is olyat ajánljunk fel, amit főzés előtt garantáltan alávetettünk a friss tojás tesztnek. 

Akár piacról, akár boltból vagy bevásárlóközpontból szereztük be az ünnepi menühöz való tojásokat, felhasználás előtt mindenek előtt ősi szokás szerint ellenőrizzük le valamennyiük a frisseségét. Még vidéken, a ház körüli baromfiudvar tojásait is érdemes alávetni a tesztnek, hisz nem tudhatjuk, a frissen felfedezett tojás mikor is bújt ki a tyúkjából.

Ehhez egy lábosra lesz szükségünk, valamint tiszta, hideg vízre. A tojásokat óvatosan behelyezzük a lábosba, majd bőségesen vizet öntünk rá, egy jó tenyérnyivel többet, mint amennyi elfedné azokat. A tojás héja porózus, tehát minél régebbi, annál több nedv párolog el belőle, a helyére pedig levegő kerül. Emiatt a tojások frisseségüktől függően különböző képpen helyezkednek el:

Ha a tojás vízszintes helyzetben a pohár fenekén marad, biztosan friss. Ha lent marad a pohár alján, de kissé rézsútos-függőleges helyzetbe fordul, még frissnek mondható, de nyersen már nem alkalmas a fogyasztásra. Ha rézsútos-függőleges helyzetben középen lebeg, legalább két hetes, de főtt tojás, rántotta, töltelékek, gyúrt tészták, sütemények, általában jól átsütött-főzött ételek készítésére változatlanul alkalmas. Ha feljön a víz színére és úszik, akkor már fogyasztásra nem alkalmas, ezt a tojást el kell dobni. 

Abban az esetben, ha záptojás került a bevásárlószatyrunkba, azt azonnal vigyük vissza a forgalmazóhoz, és értesítsük az illetékes hatóságokat is. 

Kimaradt?