banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Orvosok nélkül maradhat az ország néhány év múlva

Néhány éven belül az Európai Unió országaiban 50 százalékkal kevesebb orvos lesz, mint ahányra szükség lenne, és a kelet-európai országokban válsághelyzet alakulhat ki az orvoshiány miatt - mondta Vasile Astărăstoae.

A román orvosi kamara elnöke Brüsszelben vett részt azon a konferencián, melynek témája a jobb ellátásért megteremtett jobb munkaviszony volt. Mint azt a Mediafaxnak elmondta, néhány éven belül Románia és Bulgária szembesül majd elsők között az akkut orvoshiány problémájával.

Nálunk már most kevesebb orvos kerül ki az egyetemekről, mint ahányan elvándorolnak. Évente ugyanis 2500 szakember fejezi be tanulmányait, de 3000 vállal külföldön munkát. Románia 6 év alatt 28 ezer orvost és 17 ezer betegápolót veszített azért, mert az egészségügyi ágazatban az uniós átlagnál többszörösen kisebbek a fizetések, így az orvosok elvándorolnak. Emiatt pedig az állam azt a pénzt is elveszíti, amelyet az orvosok felkészítésére fordított. Romániában most két orvos jut ezer lakosra, és ezzel az aránnyal az ország az utolsók között van az Európai Unióban.

Astărăstoae szerint az orvosok elvándorlását első sorban úgy lehet megakadályozni, ha egyebek mellett növelik az egészségügyi szektor finanszírozását, visszaszorítják az orvosokat célzó lejárató kampányt, valamint ha azoktól az országoktól kér az állam anyagi kompenzálást, amelyekben az itt képzett orvosok dolgoznak.

A hétvégén, Brüsszelben tartott konferencián a román orvosi kamara elnöke számos fiatal orvossal beszélgetett, akik Románából vándoroltak el, de hazaköltöznének, ha megfelelő körülmények között fejthetnék ki tevékenységüket. Hozzátette, a román orvosokról csak jó véleményeket hallott, a szakmában és a páciensek körében is.

Kimaradt?