Románia és Moldova egyesüléséért tüntetett az Új Jobboldal

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése mellett tüntetett csütörtökön Marosvásárhely főterén az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű román szélsőjobboldali szervezet.

A magyarellenességéről hírhedt egyesület tüntetésén mintegy ötvenen vettek részt, transzparenseiken egyebek mellett „Besszarábia Románia” volt olvasható, illetve Nagy-Románia térképe is látható volt. Az akciót abból az alkalomból szervezték, hogy Románia 96 évvel ezelőtt egyesült a mai Moldovai Köztársaság területével csaknem megegyező Besszarábiával. A résztvevők hazafias dalokat énekeltek, és beszédek is elhangzottak.    

A tüntetésen olyan rigmusok is felcsendültek, amelyek az egyesület magyarellenes tüntetésein is elhangzanak, így egyebek mellett azt kiabálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, Románia a románoké!",  "Akinek nem tetszik Romániában, menjen külföldre!”.    

Besszarábia - a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség - több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.    

Az Új Jobboldal egyébként március 15-én minden évben felvonulást tart egy-egy erdélyi városban, az idén Kolozsváron és Aradon tüntettek a „magyar nacionalizmus és irredentizmus” ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?