Ők lesznek az RMDSZ EP-lista első hat helyén

Hat politikus adta le a hivatalos határidő lejártáig, szombat 13 óráig az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájára való felkerüléshez szükséges dokumentumokat. Ezek a jelöltek lesznek az EP-lista első hat helyén, a sorrendjük a későbbiekben dől el – tudta meg a maszol.ro Kovács Pétertől.

Az RMDSZ főtitkárának tájékoztatása szerint Sógor Csaba és Winkler Gyula jelenlegi EP-képviselők, Vincze Loránt külügyi titkár, Eckstein-Kovács Péter volt szenátor, Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes, a Nőszervezet jelöltje és Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet jelöltje indul a május 25-i választásokon.

Mint ismert, az EP-választásokon induló pártoknak 32 plusz 10 névből álló jelöltlistát kell majd benyújtaniuk a választási irodához. Kovács Péter elmondta, a már ismert hat név az RMDSZ Nőszervezete, a MIÉRT, a területi szervezetek és a platformok javaslataival egészül ki. Matematikailag az első három jelölt szerezhet mandátumot.

A jelöltek rangsorolásáról a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) dönt, a jelöltlistát pedig március elsején erősíti meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Kovács Péter még nem tudta megmondani, hogy mikor tartja rangsoroló ülését a SZÁT, csak az a biztos, hogy a március elsejei SZKT-ülés előtt.

A főtitkár kérdésünkre közölte: szintén március elsejéig el fog dőlni, születik-e olyan együttműködési megállapodás az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) között, amely az EP-lista összetételére is kiterjed. Kovács Péter ezt nyitott kérdésnek nevezte, mint ahogyan azt is, hogy mikor ülnek le ismét tárgyalni a kép politikai szervezet vezetői.

A politikus kérdésünkre azt is leszögezte: az RMDSZ semmilyen formában nem teszi függővé az EP-listáját az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tervezett lépéseitől. Mint ismert, az EMNP országos választmánya egy hét múlva, február 22-én dönti el, hogy indulnak-e az EP-választásokon. Ekkor derül ki az is, hogy a Néppárt védnöke, Tőkés László a Fidesz listáján vagy pedig Romániában pályázna meg újabb brüsszeli mandátumot.

Kapcsolódók

Kimaradt?