Romániai telepese is lehet majd a Marsnak

Romániai, aradi születésű utasa is lesz a Mars One expedíció-sorozatnak, amelynek lényege, hogy telepeseket küldenek fel a bolygóra, akik végleg ott is maradnak. A visszaút ugyanis jelenleg még megoldhatatlan feladatnak tűnik.

Kétszázezer jelentkező

Az Aradon született Manuela Kapiliotou 43 éves, és immáron 20 éve Cipruson él, ahol egy gyógyszervegyész társaságnál dolgozik, asszisztensként. Szülővárosában végezte el a 4. számú ipari líceumot. Manuela Kapiliotou jelenleg is tanul, a nagy-britanniai The Open University analitikus kémia karát végzi látogatásnélküli tagozaton.

A Mars One projektről legelőször a televíziós reklámban hallott, a programba tavaly augusztus 31-én jelentkezett be. A „beiratkozás” bemutatkozó videó alapján történt, amelyben pontosan megmagyarázta, miért kívánna részt venni az expedícióban.

A válogatás legelső szakaszára egyébként 200 ezer személy jelentkezett, közöttük 16 romániai is. A legidősebb közülük a 47 éves Vasile Sofroni volt, a legfiatalabb pedig mindössze 22 éves Geanina Matei. A második szakaszra azonban már csak 1058 személy jutott be – közöttük Manuela Kapiliotou is. Kiesése kapcsán Vasile Soproni csak amiatt bánkódott, hogy eddig már háromszor kezdte újra az életét – és szeretett volna egy negyedik újrakezdéssel is megpróbálkozni, ezúttal azonban már nem a Földön.

Hét év edzés, valóságshow

A harmadik szakasz már igen nehéz vesz, idén kezdetét veszik a szimulációs tesztek, amelyeken a jelölteknek be kell bizonyítaniuk, nem mindennapi fizikummal rendelkeznek és teljes mértékben urai érzelmeiknek.

A jelölteknek nyolc éves edzésen kell átesniük – egyben pedig valóságshow szereplői is lesznek. A továbbiakban ugyanis a Mars One szervezői eladják egy tévének mind a felkészülést, mind az utazást, mind pedig a telepesek marsbéli életének első néhány évét. A Mars-kolónia – néhány privát helyiséget leszámítva – be lesz kamerázva, így a Földről nyomon lehet majd követni az eseményeket.

Ez természetesen hatalmas jövedelmet hoz majd a szervezőknek, akik legkevesebb 6 milliárd dolláros bevételre számítanak. Mindemellett jelentős pénzekre számítanak az expedíciót szponzorizáló cégektől, személyektől is. Ezzel tulajdonképpen választ adnak azoknak a kétkedőknek, akik szerint – bár a programban valóban felkészült tudósok, szakemberek, egyetemi tanárok vesznek részt – nem hisznek a küldetéssikerében, és azt sem hiszik, hogy ilyen nagyszabású expedíciót magáncégnek sikerül pénzelnie.

Végül is mindezek után mindössze négy személy indulhatna majd el a Marsra – két férfi és két nő.

Munkaprogram – a Marson

A tervek szerint 2016-ban Földről vezérelt leszállóegység érkezik a bolygóra, 2018-ban pedig egy Mars-járó, amelynek többek között a terepfelmérés és a kolónia előkészítése lesz a feladata. 2021-re a kolónia minden alkotóeleme megérkezik a bolygóra. 2022 szeptemberében pedig elindul az első 4 fős legénység, amelyet 10, szintén 4 fős csapat közül választanak ki. A 4 fős csapatok bármely tagja az utolsó pillanatig visszamondhatja a küldetést. Ez esetben egy másik 4 fős csapat élhet a lehetőséggel.

A 4 fős személyzet terv szerint 2023 áprilisában száll le a Marson. Feladatuk lesz a Marsjáró által előkészített kolónia összeszerelése, a napelemek és az ételkészítő egységek beüzemelése, illetve a következő legénység érkezésének előkészítése, továbbá a Mars kutatása. A bázist az alacsony légköri nyomás és hőmérséklet, illetve a légkör összetétele miatt csak űrruhában hagyhatják el. A Marsjáróval nagyjából 80 km-re távolodhatnak el a kolóniától.

A projektet többek között Gerardus ’t Hooft Nobel díjas (1999) fizikus támogatja. A Mars One egy non for profit szervezet, amelyet 2012 októberében hoztak létre Hollandiában. A Bas Lansdorp holland vállalkozó által vezetett magán űrutazási program lényege, hogy emberek által lakott állandó kolóniát hozzanak létre a Marson.

Marsbéli feleség

Az a tény, hogy az expedícióról nincs visszatérés, egyáltalán nem keseríti el a romániai hölgyet, mi több, „élete nagy kalandjáról” beszél, és nagyon megbánná, ha ezt a lehetőséget elszalasztaná. Egyben az expedíció rendkívül fontos tudományos jellegét hangsúlyozza, hiszen szerinte az emberiség számára rendkívül fontos lesz, hogy idővel majd más bolygókat is meghódítson és megtelepedjék rajtuk, és ebben a merész folyamatban szeretne ő is egy aprócska részt magára vállalni.

Manuela Kapiliotou már gyermekkora óta vágyódik arra, hogy eljusson egy másik bolygóra.

Férje, 16 és 19 éves fia van. Manuela Kapiliotou szerint családja immár nem ellenzi az utazást, mi több gyermekei egyenesen csodálják bátorságáért. Férje pedig tréfásan jelentette ki, hogy ő lesz az első ciprusi, aki marsbéli nőt vett el feleségül.

Unokatestvére, a Temesváron élő Renata Boar először azt hitte, Manuela Kapiliotou csak tréfálni akar vele, de aztán eszébe jutott, hogy unokahúga már kisgyermek kora óta a Bermuda-háromszögről, a kozmosz csodáiról, a bolygókról beszélt. Meggyőződése, hogy Manuela erős, vezetésre termett személy, így bízik abban, hogy sikerrel kiállja majd az erőpróbákat.

A legfrissebb bejelentések szerint az alábbi tervek szerint zajlik majd le a Mars-utazás:
2013: az asztronauták kiválasztása (10 különböző 4 fős csapatot képeznek ki arra az esetre, hogyha valaki megbetegedne, meggondolná magát, illetve a második, harmadik stb. missziók miatt)
2014: az első kommunikációs műhold legyártása
2016: 2500 kg-os élelmiszer-ellátmány fellövése januárban (érkezés: október), az űrutazás a SpaceX nevű cég által fejlesztett Dragon típusú űrhajóval történik
2018: Marsjáró küldése, amely kiválasztja a megfelelő helyet a Mars-kolónia számára
2021: Hat további Dragon típusú űrhajó és még egy Marsjáró küldése két lakóegységgel, két létfenntartó egységgel és két ellátóegységgel
2022: az első négy telepes indulása szeptemberben a szintén a SpaceX cég által fejlesztett Falcon Heavy nevű űrhajóval
2023: a telepesek érkezése a Marsra áprilisban
2025: második telepes csoport érkezése
2033: a kolónia eléri a 20 lakót

Kapcsolódók

Kimaradt?