Csak a tél idejére tiltanák ki a kerékpárosokat Marosvásárhely főteréről

Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője hétfőn azt mondta, a főtéri kerékpáros közlekedést mindaddig fel kellene függeszteni, amíg lesz elég pénz arra, hogy átépítsék a Rózsák terén áthaladó utakat és járdákat és külön kerékpársávot hozzanak létre - tájékoztatott az Erdély FM.

„A közlekedési törvény külön kiemeli, hogy azokon a helyeken, ahol nincsenek bicikliutak és a forgalom nagyon zsúfolt, ahogyan ez Marosvásárhely központjának esetében fennáll, hiszen egy régi belvárosról van szó, ahol szűkek az utcák, tilos biciklivel közlekedni. Ilyenkor télen, amikor nedves, jeges az úttest, különösen veszélyes kerékpárral áthaladni a főtéren, nyári időszakban még lehet közlekedni, ha a kerékpárosok betartják a forgalmi szabályokat”- mondta az Erdély FM-nek Valentin Bretfelean. A rendőrség igazgatója megjegyezte, az elmúlt évben sok kerékpárost megbüntettek, mivel a járdán közlekedtek, ez pedig tilos. Emellett 16 kerékpáros baleset is volt, ebből 3 súlyos. A főtéri kerékpáros tilalmat egy éve oldották fel, noha már 2007-ben volt egy erre vonatkozó tanácsi határozat. A városi tanács egyébként 2012-ben kerékpárutak építésére is különített el forrásokat, de ezek az utak azóta sem épültek meg. A közlekedési rendőrség a tervekben szereplő útvonalakat is kifogásolta.

„Hiányos tanulmányokat és terveket készítettek. Olyan útvonalakat jelöltek ki, amelyeken rosszak voltak az útkereszteződések, és nem engedhetjük meg, hogy megbénítsuk az autós forgalmat azért, hogy a kerékpárosok el tudjanak haladni, mint ahogyan ez az Aranykakasnál történt volna. Olyan megoldásokat kell találni, amelyek nem akadályozzák a forgalmat, elsőbbséget adnak a gyalogosoknak, de lehetővé teszik a kerékpáros közlekedést is”- magyarázta a marosvásárhelyi rendőrség vezetője. A közterület-kezelő igazgatóság a decemberi utolsó tanácsülésen nyújtott be egy határozatot a helyi önkormányzati testülethez, amelyben betiltaná a főtéri kerékpáros közlekedést. Egyelőre nem lehet tudni, a tanács mikor vitatja meg az indítványt.

Kimaradt?