Elutasította a bányatörvény módosítását a képviselőház

Elutasította keddi ülésén a képviselőház a bányatörvény módosítását, így a jogszabályba nem kerültek be azok az előírások sem, amelyek elősegítették volna az aranykitermelés elkezdését Verespatakon.

A voksoláskor 160 képviselő szavazott a módosítások mellett, azonban sarkalatos törvényről lévén szó, ez nem volt elegendő a jogszabály elfogadásához.

A vita során az RMDSZ részéről Márton Árpád és Antal István képviselők érveltek a törvény elutasítása mellett, kiemelve a jogszabálym negatív következményeit. Márton Árpád a kisajátítások alkotmányellenes jellegét hangsúlyozta. A módosítások alapján ugyanis bármilyen bányászati kitermelést közhasznúnak lehetne nyilvánítani, ez alapján indult volna be a kisajátítás.

A maszol.ro-nak Korodi Attila képviselő korábban azt nyilatkozta: a törvény módosításai vállalhatatlanok, mivel egyetlen vállalkozás – a Rosia Montana Gold Corporation – igényeinek megfelelően írták át.

A verespataki bányberuházást elősegíteni hivatott törvénytervezetet december 2-án a szenátus is elutasította, a jogszabály a szükséges 87 helyett csupán 85 támogató szavazatot kapott.

Mint ismert, a parlament korábban elutasította a verespataki bánya beindításához szükséges intézkedéseket tartalmazó törvényt, ám a tervezet elutasításáról szóló jelentés ajánlást fogalmazott meg a bányatörvény módosítására.  

Kapcsolódók

Kimaradt?