Már Erdélyben is elkergetik a Chevron megbízottait

Vaslui megye mellett palagáz után kutat a Chevron Szeben megyében, Szászmuzsnán és újabban Berethalom környékén is. A helybéliek szerint a kutatásokat előzetes egyeztetések nélkül végzik az amerikai óriáscég által megbízott Prospectiuni Rt. alkalmazottai, többnyire a megművelt mezőgazdasági magánterületeken.

Pénteken mintegy száz ember gyűlt össze Százmuzsnán, hogy megakadályozzák a feltárást végző vállalat munkásainak behatolását a magánterületeikre. Ellenállásuk incidensekkel járt, a neuerweg.ro részletesen ismertette a történteket.

Az érintett egyike, Willy Schuster helybéli gazda nyár óta próbálja megakadályozni a Prospectiuni Rt. alkalmazottainak behatolását a saját területére. Pénteken a rendőrség beavatkozására volt szükség, ugyanis a feltárást végző cég autóbusza több tucat munkást hozott a földjére. Schuster és a segítségére siető helyiek elkergették a munkásokat, a földtulajdonos pedig „lefoglalta” a cég egyik terepjáróját. Utóbb csak a rendőrségnek volt hajlandó átadni a járművet, mint annak bizonyítékát, hogy a cég illetéktelenül hatolt be a területre. Később megjelent a helyszínen a munkálatvezető, G. Dăianu mérnök is, aki megfenyegette a a helybélieket. Kilátásba helyezte, hogy 400 munkást hoz és megvereti őket, majd vulgárisan beszélt a tiltakozókkal.

A helybéliek összeszedték és a szászalmádi kultúrotthonba szállították a földeken lefektetett kábeleket. Ezeket akkor adják át a feltárást végző cégnek, miután tisztázódik a munkálatok jogi és büntetőjogi háttere. A neuerweg. ro szerint bűncselekményt követtek el a Prospectiuni Rt. vezetői azzal, hogy nem kértek engedélyt Willy Schuster és a szomszédja területén végzett feltáró munkálatokra.

Marius Rus, Szászmuzsna polgármestere a România Liberă szerint szóbeli beleegyezését adta a Chevron által megbízott cégnek a munkálatok elvégzésére, azzal a feltétellel, hogy a munkások egyeztetnek majd a helybéliekkel, ha a telkükre is szeretnének behatolni.

Ám ez nem történt meg. Ehelyett a munkások több muzsnai gazdának összetaposták a kertjét, tönkretették a termését, válaszlépésül pedig az emberek háborút hirdettek a cég ellen. Willy Schuster a múlt héten feltöltött egy filmecskét a Youtube-ra, amelyen elmeséli, hogyan folytat hódító hadjáratot Szászmuzsnán és környékén a palagázban érdekelt vállalat.

https://www.youtube.com/watch?v=Hj0vRKAlY5A&feature=player_detailpage

A Vaslui megyei Pungeşti volt az első település, ahol a Chevron tervezett palagáz-kitermelése ellen tüntettek a helyiek. Tiltakozásukat a hatóságok csendőrosztagok kivezénylésével torolták meg, többen kórházba is kerültek. A történtek miatt a Chevron ideiglenesen kivonult Vaslui megyéből, közben pedig Szeben megyében kezdte el a feltárásokat, a Prospectiuni Rt-n keresztül.

A nyár folyamán egyébként több Szeben megyei településen végzett feltárásokat az amerikai óriáscég. Nagyszászszentlászló polgármestere akkor kijelentette: "a palagáz-kitemelés nemzeti érdek. Aki nem engedi jószántából a területén a munkálatokat, azt kilakoltatjuk, megfosztjuk a tulajdonjogától". A Prospectiuni rt. munkásai állítólag Károly herceg almakeréki területére is behatoltak szeptember 9-én, engedély nélkül, és kábeleket és érzékelőket helyeztek le a területen.

A neuerweg.ro szerint a környéken található, ENSZ által is a világörökség részéve nyilvánított műemléképületek rongálódtak meg a palagáz-feltárási munkálatok során: a berethalmi kőtemplom falán például repedések jelentek meg, miután közvetlenül a közelében robbantott a cég.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?