Vizsgálatot indít a tanügyminiszter a pungești-i iskolánál

Remus Pricopie oktatási miniszter ellenőrzést rendelt el a Vaslui megyei Pungești község iskolájában, miután a fülébe jutott, hogy tanintézmény tanárait és a diákokat is a palagáz-kitermelés elleni tüntetésre buzdítják iskolán kívüli személyek, írja a Mediafax.

A tárcavezető értesülései különböző civil szervezetek képviselőinek magukat kiadó személyek az iskola vezetőségét próbálják győzködni arról, hogy függesszék fel a tanítást, és vonuljanak utcára a gyerekekkel együtt.

Pricopie hansúlyozta, az intézmény biztonságát szeretné növelni az ellenőrzéssel. Hozzátette, az iskolának kötelessége ellátni a feladatát, szabadidejében pedig mindenki azt tehet, amit akar, akár tüntethet is.

Mint megírtuk, a Vaslui megyei tanfelügyelőség a hét elején írásos rendelkezésbe foglalva megtiltotta a tanároknak és a diákoknak, hogy a tanórák idején részt vegyenek a megyében zajló palagáz-kitermelés elleni tüntetésen. A térségben hétfő óta utcai tiltakozások zajlanak, szerdán a csendőrség erőszakkal próbált véget vetni a zavargásoknak, ennek következtében öt személy került kórházba. A palagázt kitermelni készülő vállalat az események nyomán felfüggesztette a térségbe tervezett tevékenységét. 

Kapcsolódók

Kimaradt?