Markó Attila: nincs B-terv, igazság kell legyen

Csak az „A-tervvel”, a felmentő ítélettel számol Markó Attila a Mikó-per utolsó, csütörtöki tárgyalása előtt egy nappal. „Nincs B-terv. Igazság kell, hogy legyen” – jelentette ki a maszol.ro-nak szerdán az RMDSZ-es képviselő, akit Marosán Tamással, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadójával együtt három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt első fokon a buzăui törvényszék a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében.

Markó Attila elmondta, a legfelsőbb bíróságon tartandó tárgyalásra halasztási kérés nem volt, így biztosan ítélet is születik. „Elhangzik a vádbeszéd, a védőbeszéd, felszólalhatunk az utolsó szó jogán, majd a bíróság visszavonul meghozni a döntését” – magyarázta. Tájékoztatása szerint az ítélet csütörtökön délutánra, de legkésőbb péntek reggelre várható.

A politikus részt vesz a tárgyaláson. Ugyanakkor megerősítette azt az értesülésünket, hogy Marosán Tamás Magyarországon várja meg az ítéletet. Mint mondta, az egyház jogtanácsosa korábban ügyvédje révén már jelezte a bíróságnak, hogy külföldön tartózkodik. Markó úgy tudja, Marosán nem is tervez visszatérni Romániába. Szerinte a tárgyaláson jelen lesz azonban a harmadik vádlott, Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadója is, akit a buzăui törvényszék felfüggesztett börtönre ítélt. „Eddig minden tárgyaláson jelen volt” – magyarázta.

Markó kérdésünkre elmondta, nem tud arról, hogy már szerveződne tiltakozó akció arra az esetre, ha mégis börtönre ítélnék. „Ám az egyház szerintem nem fogja annyiban hagyni ezt az ügyet. Itt kő kövön nem marad” – jelentette ki.

Imára szólított a püspök

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla egyelőre imádságra szólította fel a híveket „és a világ öt kontinensén élő magyar nemzettársait" csütörtökre.  Az MTI-hez eljuttatott keddi felhívásában az erdélyi református püspök arra buzdít, hogy a világ magyarsága imádságban sorakozzék fel "a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében igazságtalanul meghurcolt" három vádlott mellett. "Kiáltsunk együtt a Mindenható Istenhez a gyalázatos jogfosztás miatt, amit református anyaszentegyházunk és a székely nép ellen a fennálló világi hatalom elkövetett és véglegesíteni kíván" - olvasható Kató Béla felhívásában.

"Hisszük azt, hogy van Isten az égben, aki hathatósan gyakorol jogosságot igaz ügyünkben, és megszabadítja az ártatlanul meghurcoltakat és megalázottakat!" - fogalmazott a püspök.

Mint ismert, az ügyészség magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyi érintettek feljelentése alapján emelt vádat a visszaszolgáltatás ügyében. A vád szerint az iskola soha nem volt tulajdonjogilag a református egyházé, azt a székelyek építették közadakozásból, és az egyház csak felügyelte az iskolában zajló oktatást.

2012. szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek szerint a Mikó-per alapját képezheti egy esetleges újraállamosítási folyamatnak. A magyar kormány értetlenségét fejezte ki a bírósági döntéssel kapcsolatban.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?