Sabin Gherman támogatja a székely autonómiát

Az autonómia erősíti azt az államot, amelyik megadja az önrendelkezés jogát – jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen pénteken este Sabin Gherman kolozsvári újságíró, a Transilvania Live televízió népszerű műsorvezető-szerkesztője.

Az „Elegem van Romániából!” című emlékezetes felhívás szerzője Ioan Slavici-ot idézve köszöntötte hallgatóságát, aki szerint Erdély legszebb tulajdonsága, hogy a románt bună ziuával, a magyart jó napottal, a németet guten Tag-gal köszöntjük. Gherman még hisz ebben az Erdélyben, és úgy látja, hogy „ezt az identitásunkat a hegyeken túl is megértik”. Akadályt a politikum jelent, amelyik nem érti, hogy románok a magyarok nélkül – vagy fordítva – nem érvényesülhetnek igazán. A szolidaritást előbb a közelebb lakókkal kell gyakorolni, aztán a távolabbi szomszédokkal – fogalmazott.

Sabin Gherman az egyetemi autonómia törvénybe foglalását hozta fel példának, mondván, hogy a román oktatás nyert a felsőoktatási intézmények önállóságával. Az újságíró szerint Olaszország is erősödött azzal, hogy öt régiójának adott különleges státust. Úgy véli: Romániában környezetvédelmi okokból a Duna-deltát, kulturális okokból a Székelyföldet, szociális, gazdasági okokból pedig a Zsil-völgyi szénmedencét kellene különleges jogállású régióvá alakítani.

A népszerű televíziós szakember szerint fényes jövője lehetne egy olyan erdélyi pártnak, amelyiket közösen vezetnek románok, magyarok és németek, és amely az erdélyiséget helyezi politikája középpontjába. Megjegyezte, 1998-ban, amikor az „Elegem van Romániából!” című röpiratát megfogalmazta, azonnal 4,6 százalékos népszerűségre tett szert. 2012 végén már 25 százalékon mérték azoknak az arányát, akiknek úgymond elegük van Romániából.

Úgy vélte, egy erdélyi párt gyorsan szert tehetne legalább 10 százalékos népszerűségre. Hozzátette, ennek egyelőre a román párttörvény jelenti az akadályát, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy eleve lehetetlenné tegye a regionális pártok megalakulását. Jelezte azonban, hogy az erdélyi eszme képviselői akár egy már bejegyzett, de tevékenység nélküli párt felélesztésével is megjelenhetnének a romániai politikai porondon. A közönség soraiból érkező felvetések kapcsán leszögezte, azok, akik az idők során Erdélybe költöztek, nem tősgyökeres erdélyiként is büszkék arra, amit itt találtak.

Sabin Gherman szerint "Romániában is nagy szükség lenne egy Orbán Viktorra". A kolozsvári újságíró szerint Románia vezetői megannyi kompetenciát szó nélkül átengednek az Európai Uniónak és a nemzetközi pénzintézeteknek, viszont jottányit sem engednek át a hatalmukból a saját népüknek.

A székely zászló kapcsán úgy vélekedett, egyesek hisztérikusan kezelték a kérdést, holott a különböző régióknak és megyéknek saját szimbólumaik vannak – erről a problémáról román és magyar nyelven egyaránt fontos a kommunikáció, hiszen egy régió zászlajáról van szó, fejtette ki. Azt is elmondta, a szász himnusz eszköz lehetne a román-magyar megbékélésre, hiszen abban az időben, amikor a népek egymást mészárolták, ez a himnusz a toleranciát hirdette.

Kimaradt?