A törvényhozási tanács bírálta az alkotmánytervezetet

Bírálta az alkotmánymódosítás tervezetét a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács - közölte kedden a testület jelentését ismertető Mediafax hírügynökség.

A törvényhozási tanács alapvetően azt kifogásolta, hogy a parlamenti különbizottság által kidolgozott szövegtervezet olyan részletkérdéseket is szabályoz, amelyeknek a testület szerint alacsonyabb rangú jogszabályokban lenne a helyük.

A tanács példaként azt a - RMDSZ javaslatára elfogadott - rendelkezést hozta fel, amely szerint a hatóságoknak konzultálniuk kell a kisebbségi szervezetekkel, valahányszor etnikai identitást érintő ügyekben döntenek. A szakértők szerint elég, ha az alkotmány garantálja a kisebbségek jogát etnikai identitásuk megőrzéséhez, de azt, hogy Románia miként gondoskodik erről, külön törvényben kell szabályozni.

A testületben dolgozó jogászok azt is kifogásolták, hogy az alkotmánymódosítás tervezete kizárná az államfőt a végrehajtó hatalom gyakorlásából, holott hatásköréből fakadóan szerintük az elnöknek végrehajtói szerepe is van.

A törvényhozási tanács szerint az egyéni szabadságjogokat korlátozó, a polgárok egyenlőségét sértő rendelkezések is bekerültek az alkotmánymódosítás tervezetébe, és több javasolt rendelkezés ellentmond az alkotmány más, érintetlenül hagyott cikkelyeinek.

A törvényhozási tanács a parlament szakértői testületeként minden jogszabálytervezetet véleményez, de jelentését a képviselőház, illetve a szenátus plénumának nem kötelező figyelembe vennie.

Az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság a héten a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete) Bukarestbe látogató küldöttségének is bemutatja az alaptörvény tervezett módosításait - közölte Crin Antonescu, a szenátus elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?