Új párra lelt Antal Timi Budapesten

Nem látszik Timin, hogy épp túl van egy szakításon: ragyog, mosolyog, tele van életerővel. A magyarázat: az X-Faktorban feltűnt lány nem bánatos, máris új párra lelt.

– Már nem vagyunk együtt a volt párommal. A távolság is közbeszólt, de nem csak ez volt a gond – mondta Timi a Borsnak, de nem részletezte a szakítás okát. – A lényeg, hogy jóban maradtunk – tette hozzá az X-Faktor 2012 női hangja.

A bánffyhunyadi Timit a tehetségkutató kezdetén úgy ismertük meg, mint egy komoly kapcsolatban lévő, szerelmes lányt, aki nem akar lemondani párjáról, hiába választotta el őket hónapokig több száz kilométer. Ráadásul az X-Faktor lejárta után Timi Budapestre költözött, kedvese pedig Bánffyhunyadon maradt.

Varga Zoltán a műsor alatt is támogatta Timit – akit természetesen hiába ostromoltak a férfiak, hűséges maradt hozzá –, többször meglátogatta őt, szurkolt neki, ám egyre kevesebb közös pont volt az életükben. Már az X-Faktor idején volt egy hullámvölgy a kapcsolatukban. Timi akkor így vallott:

– Úgy érzem, kicsit eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben. A magánéletünk nem éppen olyan irányt vett, mint amilyet terveztem korábban. Igaz, az érzelmek nem változtak bennünk. Mégis megfogalmazódott, hogy kell egy kis szünet, így nem tudjuk folytatni.

Akkor még sikerült megmenteniük a kapcsolatukat, de amikor Timi egyedül jött Budapestre, már sejteni lehetett, hogy nehéz lesz összeegyeztetniük az életüket.

Egy hetilap megírta, a fiú beleolvasott Timi levelezésébe, mert féltékeny volt a lányra, akire karrier várt a fővárosban, és számtalan emberrel megismerkedett, ennek köszönhetően most új párra is lelt. Hogy ki az illető, azt nem árulja el, csak annyit mond: nagyon boldogan élnek Budapesten. 

A Kalotaszegi Magyar Napok alkalmával szülővárosában tartott koncertjén a közönségnek is elárulta: szerelmes.

Kapcsolódók

Kimaradt?