Segítenek akkor is, ha nem ég a ház

A tűzoltók szerte a megyében ajándékoznak meg nehéz anyagi helyzetben levő családokat.

Karácsonyra készülve 117 embert, köztük hetven gyermeket ajándékoznak meg a Körösvidéki Készenléti Felügyelőség tűzoltói. A tűzoltók szolgálati helyük szerint keresték meg azokat, akiknek örömöt szerezhettek ajándékaikkal, élelmiszerekkel, ruhákkal, tanszerekkel, játékokkal, könyvekkel, táblagépekkel, édességekkel, és szükség esetén pénzzel is.

A jótékonykodást már megkezdték, és közleményük szerint egész héten folytatják. Nagyváradon például egy hatgyermekes családot támogattak, Fugyivásárhelyen egy hat gyermekét egyedül nevelő, súlyos beteg édesanyát. Kisjenőben szintén egy hatgyermekes családnak segítettek, ott a négy iskoláskorú gyermeknek egyetlen táblagépe volt az online oktatáshoz. Augusztus végén  egy balesetben a szemük előtt halt meg egy gyermekét egyedül nevelő édesanya, az ő 10  és 14 éves leánygyermekeit is meglátogatták. A nővéreket most a nagyszülők nevelik.

Illyén és Tenkén egy négy, illetve három gyermekét egyedül nevelő szülőnek segítettek, de jártak többek között Belényesben, Érmihályfalván, Szalacson, Szalárdon és Székelyhídon is, ott elsősorban árva, beteg vagy mélyszegénységben élő gyermekeknek és rászoruló családoknak vittek ajándékokat.

(Nyitókép: Körösvidéki Készenléti Felügyelőség)

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?