A romániai tanügyi alkalmazottak több mint a fele nem szeretné beoltatni magát COVID-19 ellen

A tanügyi alkalmazottak több mint fele (56,3 százaléka) nem szeretné beoltatni magát az új koronavírus ellen – derül ki a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége által december 16-a és 21-e között készített felmérésből.

A szakszervezeti szövetség felidézi, hogy a romániai hatóságok januárban elkezdenék a lakosság beoltását: első lépésben az egészségügyben dolgozók kapnák meg a vakcinát, és a második lépésben már a tanügyi alkalmazottakra is sor kerül az oltási stratégia szerint.

„A felmérésben több mint 13 000 tanügyi alkalmazott vett részt; a megkérdezettek 56,3 százaléka állította azt, hogy nem akarja beoltatni magát; 43,2 százaléka pedig azt mondta, szeretnék, hogy még az oltási kampány elkezdése előtt újraindítanák a klasszikus tanítást az iskolákban” – tájékoztat a Spiru Haret az Agerpres hírügynökségnek elküldött közleményben.

A szakszervezet szerint 13 356, tanügyben dolgozó személy válaszolt a kérdésekre, 92,6 százalékuk pedagógus.

A válaszadók többsége (38,3 százalék) 40 és 49 év közötti, 23,3 százalékuk 50 és 59 év közötti, 21,8 százalékuk 30 és 39 év közötti. Ugyanakkor a válaszolók 49 százaléka 15 000 lakost meghaladó municípiumban vagy Bukarestben tanít, 21,7 százalékának városokban, 29,3 százalékának pedig községekben és falvakban van a munkahelye – részletezi a közlemény.

Rámutatnak ugyanakkor, hogy a válaszadók 73,1 százaléka szeretné, ha újranyitnák az óvodákat, 75,7 százaléka szeretné, ha az elemi osztályosok visszatérnének az iskolapadokba, 70,6 százalékuk szeretné ugyanezt az általános iskolások esetében, 69,4 százalékuk válaszolta azt, hogy a líceumi osztályokba és szakiskolába járó diákoknak is vissza kellene már térniük az iskolába.

Ami az oktatási intézmények újranyitásának idejét illeti, a válaszadók 43,2 százaléka szeretne a lehető leghamarabb visszatérni a klasszikus tanítási módhoz, 41,4 százaléka pedig azon a véleményen van, hogy csak az országos oltási kampány lejártával kellene ismét megnyitni az iskolák kapuit – áll még a közleményben.

(Címlapfotó: Adobe Stock Photo)

Kapcsolódók

Kimaradt?