Szombaton folytatódtak a koalíciós tárgyalások a jobbközép pártok között

Vasárnap, legkésőbb hétfőn elkészül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja Szövetség (USR-PLUS) – RMDSZ koalíció kormányprogramja – jelentette be szombat este Florin Cîţu, a PNL által javasolt miniszterelnök-jelölt a koalíciós tárgyalások újabb fordulója végén. 

Becslése szerint a három párt tárgyalócsoportja a program fejezeteinek kétharmadát már egyeztette (köztük a pénzügyekre, az európai alapokra, és a digitalizálásra vonatkozó részeket), a hátralévő passzusok összefésülése nem tarthat két napnál tovább. Kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre nem beszéltek Klaus Iohannis államfővel egy következő pártok közötti egyeztetésről, mert „előbb itt kell megegyezni”.

A közméltósági tisztségeket, amelyek politikai felelősséggel járnak, a pártok képviselői töltik be, az adminisztráció vezető köztisztviselői pozícióit viszont „átláthatóan megszervezett” versenyvizsgával lehet elfoglalni, szögezte le Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

A volt miniszterelnök szerint továbbra is lesznek olyan intézmények, amelyeket politikailag kinevezett államtitkárok, államtitkár-helyettesek vezetnek, viszont a közigazgatás szintjén törvénymódosításra van szükség, amely szerint országos és helyi szinten egyaránt, az intézmények vezető köztisztviselői pozícióit átláthatóan megszervezett versenyvizsgával lehet elfoglani, amelyen bárki részt vehet.

Orban elmondta: a szombati koalíciós tárgyalásokon meghatározták „a kormányzati intézmény felépítését és (...) a második és harmadik szintű felelős pozíciók kezelését”.

Ekkor iktathatják be az új kormányt

Nem fogjuk politikai szinekúrává (kevés vagy semmi tényleges munkával nem járó állás – szerk. megj.) alakítani az adminisztráció vezető tisztségeit a köztisztviselők által vezetett ügynökségekben és dekoncentrált intézményekben – közölte Dacian Cioloş, az USR-PLUS társelnöke. 

Ami a miniszterelnök-helyetteseket illeti, Cioloş azt mondta: ezeket a kormány bemutatásakor nevezik meg. Ez ügyben Dan Barna, az USR-PLUS másik társelnöke azt nyilatkozta, hogy a három párt célja, hogy karácsonyig, de legrosszabb esetben szilveszterig beiktassák az új kormányt.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint a hárompárti tárgyalások utóbbi napjainak legfontosabb eredménye, hogy „erősödött a bizalom a felek között”, amelyek egy többségi, jobbközép koalíció megteremtésén dolgoznak. Elmondta: „felmerültek némi gondok” a közigazgatási törvénykönyv alkalmazása körül, de ezeket „belefoglalják a koalíciós megállapodásba”.

Kapcsolódók

Kimaradt?