Orban megerősítette: a karanténban levők is szavazhatnak a parlamenti választáson

Azok az állampolgárok is élhetnek szavazati jogukkal a december 6-i parlamenti választáson, akik koronavírus-fertőzöttek, és ezért otthonukban vagy kórházban tartózkodnak, illetve azok is, akik az egészségügyi hatóságok rendelkezése nyomán karanténban vannak – jelentette ki csütörtökön Ludovic Orban kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette: az érintettek kérhetik a mozgóurnát.

A törvény értelmében a megyei közegészségügyi igazgatóságok (DSP-k) kötelesek kibocsátani a karanténra vagy elkülönítésre vonatkozó határozatokat a fertőzött vagy kontaktszemélyeknek, vagy esetenként a külföldről érkező, karanténköteles személyek számára.

Az ebben a helyzetben levők is élhetnek szavazati jogukkal a mozgóurna révén – fejtette ki a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy szavazhatnak-e a december 6-i parlamenti választásokon azok a személyek, akik elkülönítésben vagy karanténban vannak, de nincs erről szóló igazolásuk a DSP-től.

Kapcsolódók

Kimaradt?