Konténerkórházat adtak használatba Csíkszeredában

Szerdán délelőtt mutatták be a sajtónak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház főépülete előtt felállított konténerkórházat. Az ott elhelyezett húsz ággyal bővül a kórházi „ütközőzóna” kapacitása.

Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere a sajtótájékoztatón ismertette: a szűrő egyfajta gát, amely megvédi a kórházat attól, hogy bekerüljön a koronavírus-fertőzés, így továbbra is biztonságban láthassák el a sürgősségi esetekben vagy más megbetegedéssel hozzájuk fordulókat.

„Az elmúlt hónapokban már több tamponzónát alakítottunk ki a kórházon belül, a betegek számától függően. Mivel nőtt a fertőzések száma, úgy láttuk jónak, hogy ezt ki kell hoznunk az épületből, ezért határoztuk el a moduláris kórház létrehozását a megyei tanács segítségével. Korábban úgy terveztük, hogy csak itt zajlik majd a tamponzóna tevékenysége, de a jelenlegi járványügyi helyzetben egyelőre fenntartjuk a kórház földszintjén működőt is” – ismertette az intézményvezető.

A most átadott moduláris részlegen 16 konténert helyeztek el húsz ággyal, továbbá kiszolgáló helyiségekkel. Ide azokat a pácienseket utalják be, akik különböző megbetegedésekkel vagy a koronavírus-fertőzés gyanújával is érkeznek a kórházba. Ellátják őket, megkapják a szükséges kezelést és a teszteredmény függvényében mennek tovább a somlyói osztályokra vagy pedig a többi kórházi osztályra – hangott el a bemutatón.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az eseményen kihangsúlyozta: a megyei önkormányzat a kórház minden támogatási igényét maximális együttérzéssel kezeli. „Hiszünk abban, hogy a megyei tanács egyik legfontosabb tevékenysége az, hogy partnerek legyünk a kórház kihívásainak megoldásában, és a Hargita megyei emberek ne kelljen elutazzanak, ha egészségügyi ellátásra van szükségük” – mondta. Ismertette: a mobilkórházat alkotó konténerek beszerzésére a bérlés bizonyult a legjobb megoldásnak. Az elnök közölte: a konténerek havi bére 2900 euró, ehhez 11 960 eurós szállítási, összeszerelési, illetve 9 525 eurós szétszedési, elszállítási díj tartozik még hozzá. A szerződés egyelőre egy évre szól, meghosszabbítási lehetőséggel.

Dr. Sergiu Sîngeorzan, a kórház járványtanász főorvosa szerint a moduláris kórház működése növeli a kórház ellátóképességét, tehermentesíti a belső betegutakat, egyszerűbb lesz a betegek átszállítása, ami a páciensek számára is könnyebbséget jelent majd. „A személyzet számára is könnyebb lesz a betegek ellátása itt. Lesz nehézség is ebben a munkában, de ahogy azt eddig is megmutattuk, azt gondolom, hogy ezúttal is helytállunk, és partnereink segítségével együtt a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani a hozzánk fordulóknak” – mondta az orvos.

Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője a jelenlegi járványügyi helyzetről elmondta: a megye jelenleg leszálló ágban van a koronavírus-fertőzések számát tekintve. „Köszönöm a lakosságnak és a hatóságoknak is, akik hozzájárultak ehhez. Azt kívánom mindenkinek, hogy minél hosszabban tartsuk meg ezt a jó pozíciót, és a védőoltásig tartsunk ki úgy, hogy minél több életet kíméljünk meg attól, hogy az addig még hátralévő időben esetleg a koronavírus áldozatául essen” – fogalmazott Tar Gyöngyi. 

Kapcsolódók

Kimaradt?