Háromszéki fogyasztóvédelem: sokan panaszkodnak a telefonszolgáltatókra

Idén az év első 9 hónapjában 493 fogyasztói panasz érkezett a Kovászna megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz, ezekből 118 panasz a felek megegyezésével megoldódott és 41 panasz megalapozottnak bizonyult, ezért a termék eladóját vagy szolgáltatóját kárpótlásra kötelezte a fogyasztóvédelem. 

Háromszéken idén 54 panaszt nem sikerült megoldani, 40-et a panaszosok visszavontak, 51 feljelentést a fogyasztóvédők továbbküldtek más intézményeknek, illetve 118 panasz megalapozatlannak bizonyult, derült ki a Kovászna megyei prefektúra honlapján közzétett jelentésből.      

Mircea Diacon, a háromszéki fogyasztóvédelmi hivatal vezetője ismertette: legtöbben a telefonszolgáltatókra panaszkodnak, mivel elégedetlenek azzal a szerződéssel, amit aláírtak, illetve a kapott szolgáltatásokkal. A fő fogyasztóvédő szerint az a tapasztalat, hogy sokan telefonos ajánlatok alapján kötnek szerződést a szolgáltatóval és nem figyelnek eléggé, hogy mit tartalmaz az ajánlat, nem olvassák el a szerződést, amikor aláírják és utólag a fogyasztóvédelem segítségével próbálnak javítani a helyzeten. 

A Kovászna megyei fogyasztóvédők idén szeptemberig összesen 823 ellenőrző akciót szerveztek, amelynek során 260 esetben élelmiszertermékeket vizsgáltak, több mint 300 ellenőrzés célozta a nem élelmiszertermékek árusítását vagy szolgáltatásokat. A vizsgálatok során 275 büntetést róttak ki összesen 347 000 lej értékben és 181 írásos figyelmeztetést is kiadtak. 

Mircea Diacon szerint a legtöbb esetben a termékekről és szolgáltatásokról nem tájékoztatták megfelelően a fogyasztókat, találtak lejárt szavatosságú, megfelelő címke nélküli árut, de büntettek azért is, mert egy terméken nem szerepelt román nyelvű használati utasítás, vagy mert hiányzott a termék mellé járó garancialevél, illetve előfordult, hogy nem megfelelően tárolt árut találtak a háromszéki kereskedőknél, sorolta a fogyasztóvédő.  

(Címlapi illusztráció forrása: pixabay.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?