Iohannis: továbbra sem indokolt a parlamenti választások elhalasztása

Nem vezetnek be újabb országos szintű korlátozó intézkedéseket, de azokban a megyékben, illetve településeken, ahol gócpontok alakultak ki, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a járványmegelőzésre, ugyanakkor továbbra sem indokolt a december 6-i parlamenti választások elhalasztása – jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerdai sajtótájékoztatóján.

Klaus Iohannis rámutatott, hogy a korlátozó intézkedések bevezetése elkerülhetetlen azokon a területeken, ahol ez indokolt. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy nemcsak Romániában, hanem a többi európai országban is egyre súlyosabb a járványhelyzet. Elismerését fejezte ki az egészségügyben dolgozóknak az elhivatottságukért, hozzáértésükért, és amiért az első vonalban harcolnak a koronavírus ellen.

„Ez azonban nemcsak az egészségügyben dolgozók harca, hanem mindannyiunké, tehát a mi felelősségünk is, hogy betartsuk az előírásokat. El kell döntenünk, hogy milyen úton haladunk tovább: éljük úgy az életünket, ahogy a járvány megjelenése előtt vagy felelősen viselkedünk, odafigyelünk egymásra. Bármennyi korlátozást bevezethetünk, ha az emberek nem tartják be az intézkedéseket, javaslatokat” – hangsúlyozta az államfő.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elmúlt hetekben egyre nőtt a koronavírus-tesztek száma: míg hetekkel ezelőtt néhány ezer tesztet végeztek, addig szerdán már több mint 27 ezret. Azonban felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a tesztekből, illetve az azok elvégzésére alkalmas gépekből lehet hiány, hanem a képzett szakemberekből is.

A munkanélküliség növekedésével kapcsolatos aggódó újságírói kérdésre megerősítette, hogy nem kell újra leállnia az ország működésének, hanem azokra a területekre kell koncentrálni, ahol több a fertőzött. Ott ajánlott még jobban betartani a megelőző intézkedéseket, illetve áttérni a távmunkára, ahol lehetséges.

A december eleji választásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a demokrácia működéséhez elengedhetetlen a szavazás megtartása, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a kampányidőszakban nagyobb figyelmet kell fordítani a járványmegelőzésre, ezért a tömeges kampányrendezvények kerülendőek lesznek. Hozzátette, az Alkotmány három hónapos halasztást enged meg a parlamenti választások esetében, Iohannis véleménye szerint a halasztás nem jelentene garanciát arra, hogy a tél végére mérséklődik a járvány terjedése.

Kapcsolódók

Kimaradt?