Jelöltrangsorolás: megújul az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselete

Az RMDSZ Háromszéki Képviselők Tanácsa hétfő este döntött a jelöltek sorrendjéről. Eszerint a szenátorjelöltek listáját Fejér László Ödön vezeti, aki jelenleg is a felsőházban tevékenykedik. Második helyre került Benkő Erika, aki eddig parlamenti képviselő volt. A képviselőjelöltek listájának első helyén Miklós Zoltán közgazdász szerepel, őt követi Könczei Csaba mezőgépészmérnök, a harmadik helyre Gál Károly erdővidéki megyei tanácsos került.

A jelöltek rangsora még változhat, hiszen ha az RMDSZ egyezséget köt az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ), akkor akár Háromszéken biztosíthatnak egy biztosan bejutó helyet a kisebbik magyar párt egy jelöltjének, ahogyan az történt négy évvel ezelőtt, amikor Kulcsár Terza József MPP-s politikus kapott helyet az RMDSZ listán, de az is elképzelhető, hogy a szórvány képviselőjének biztosítanak parlamenti helyet a Kovászna megyei képviselői listán.

Háromszéken három képviselő és egy szenátori tisztség számít biztos bejutónak, így Fejér László Ödön szenátori mandátuma biztosnak vehető, míg a Benkő Erika szenátor jelöltsége csak a szavazók nagyarányú mozgósításával válhat elérhetővé. A képviselő lista élén szereplő Miklós Zoltán és Könczei Csaba mandátuma is biztosnak tekinthető, ám ha az EMSZ vagy a szórvány képviseletében a háromszéki listára kerül valaki, akkor az erdővidéki Gál Károly mandátuma válik bizonytalanná.

A jelenlegi háromszéki képviselők közül nem szerepel a listán az RMDSZ veterán politikusa, Márton Árpád, aki 30 évnyi képviselői tisztség után vonul vissza, illetve nem kapott helyet Kulcsár Terza József sem, aki négy évvel ezelőtt az MPP politikusaként indult Háromszéken az RMDSZ „ernyője” alatt.   

„Választ tudnak adni az emberek reális kérdéseire”

Az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor a rangsorolást követően rámutatott: alig hatvan nap van a parlamenti választásokig, az elmúlt harminc évben ez az első alkalom, hogy ilyen közel van két választási időpont. Szavai szerint Háromszéken olyan jelölteket javasoltak, akik választ tudnak adni az emberek reális kérdéseire. Így a gazdasági, pénzügyi szakemberek mellett, bejutó helyre kerülnek az agráriumban jártasak is, hiszen fontos terület a szövetkezeti rendszerek kiteljesítése, valamint a mező- és erdőgazdálkodás kérdése.

„Emellett egy kisebbségi aktivista, külügyi szakértő is helyet kapott a listán. Meggyőződésünk, hogy addig tudunk önkormányzatként megoldani ügyeket, amíg van erős parlamenti képviselet, addig tudjuk megvédeni közösségünket, amíg van erős parlamenti képviselet" – hangsúlyozta Tamás Sándor.

Két szenátori és három képviselői mandátum a cél

Az RMDSZ háromszéki elnöke kiemelte, az a céljuk, hogy a decemberi választásokon két szenátori és három képviselőt juttassanak be a bukaresti törvényhozásba. A hétfő esti rangsoroló ülésen bemutatkoztak a jelöltek. Fejár László Ödön szenátor elmondta: folytatná gazdasági, fejlesztési területen végzett munkáját, többek között a Kézdi tejszövetkezet, a szakoktatás kérdését, valamint a metropolisz övezet nyújtotta lehetőségeket emelte ki.

Benkő Erika a folytonosság erejét hangsúlyozta, külügyi munkáját folytatná szenátorként. Nagyon intenzíven jelen kell lenni a nemzetközi színtéren, hogy minél többször és több helyen elmondhassák az erdélyi magyarok ügyeit – jelentette ki.Miklós Zoltán, a Sepsi Ipari Park vezetője eddigi munkái során négy szakterületen: pénzügyi, önkormányzati, sportmenedzsment, valamint gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés terén szerzett tapasztalatot. Képviselőként a helyi pénzügyi autonómiáért dolgozna.

Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője jobban tudná segíteni törvénykezdeményezésekkel a háromszéki, székelyföldi agráriumot. A megfelelő biztonság nagyobb lendületet, jobb eredményt tudna hozni ennek az ágazatnak is. Gál Károly helyi és megyei tanácsosként tevékenykedett, kereskedelemben dolgozik, az együttműködést, a becsülettel végzett munkát tartja fontosnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?