Gálfi Árpád polgármester: ezt a választást Székelyudvarhely városa nyerte meg

A székelyudvarhelyi polgármester-választást Gálfi Árpád nyerte meg a szavazatok 68 százalékával. A Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltlistájára pedig a szavazók 62,6 százaléka voksolt, ami 12 helyet jelent a 19 tagú városi képviselőtestületben. Vagyis az újrázó polgármester és csapata kényelmes önkormányzati többséggel vezetheti a Küküllő-parti várost a következő négy esztendőben. Interjú.

Múlófélben az ünnepi örömmámor?

Már önkormányzati ülést is tartottunk a régi testület tagjaival, hiszen pénz kapott a város, ezt be kellett foglalni a költségvetésbe és egy fontos kérdésben is szükség volt a városi tanács felhatalmazására a megye tizennyolc községét és városát érintő víz- és szennyvízhálózat építését, fejlesztését célzó projektet érintően.

Mit szól ehhez a nagyarányú győzelemhez?

A csapatunk felállításán már 2018-tól keményen dolgoztam. Ma is meggyőződésem, ahhoz, hogy eredményesen lehessen munkálkodni a közösségért, a városért, szükség van egy olyan önkormányzati testületre, amely igazából segíti a polgármester munkáját és nem visszafelé húzza. És nem az egyéni, szűk csoportok, hanem a város érdekeit tartja szem előtt, azokét, akiktől felhatalmazást kaptunk a következő négy évre is. Jelen pillanatban is sokan ülnek fordítva a lovon, nekik a következő időszakban menetirányba kell fordulniuk, én bízom abban, hogy ez az elsöprő eredmény változást hoz ezen a téren is. De hozzátenném, hogy ezt a választást a székelyudvarhelyiekkel együtt, közösen nyertük meg.

Hivatalos beiktatása után második mandátumát kezdi polgármesterként. Két választási győzelemmel a háta mögött melyiket tartja fontosabbnak?

A 2016-os választások alatt nem voltam teljes tudatában, hogy mi zajlik körülöttem, volt egy olyan érzésem, hogy sakkfiguraként akarnak egyesek használni, viszont a mostani kampányban már teljesen a kezemben éreztem a gyeplőket, hiszen én dolgoztam azon, hogy a szakmaiságot alapul véve összeállítsam ezt a mostani csapatot. De a 24 nevet tartalmazó jelöltlista mögött mintegy 120 szakember segítette a munkámat. Remélem és bízom abban, hogy ez a győztes csapat sikerre tudja vinni Székelyudvarhely városát.

Nem akármilyen kampányon vagyunk túl. Maradt még tüske a polgármesterben?

Ha valaki elmondhatja, hogy kapott ebben a kampányban, az én vagyok. Mert tényleg kaptam rengeteg kritikát, megalázást és befeketítést is. Éppen ezért vagyok büszke Székelyudvarhely polgáraira, hogy ennyire erős ellenszélben sikerült egy ilyen eredményt közösen elérnünk. Ha voltak is tüskék bennem, ezeken túl tudok lépni, mert nekem van egy célom: alázattal szolgálni az udvarhelyieket.

Mire számíthatunk a csapata részéről?

Elmondhatom, hogy tizenhat év közszereplés után először írtam alá egy megegyezést az önkormányzati testület tagjaival, melyben az etikai kódex alapján leszögeztünk bizonyos dolgokat. Például azt, hogy a következő négy évben mit és hogyan fogunk végezni, meddig megyünk el. Lerögzítettük, hogy a következő négy évben nem foglalkozunk olyan dolgokkal, amiket politikai ellenfeleink a kampányban hirdettek vagy véghezvittek. Protokollumba foglaltuk az önkormányzati képviselők jogait és kötelességeit. Továbbá megfogalmaztuk az alpolgármesteri és a városmenedzseri tisztség munkaköri leírását, hogy pontosan lehessen tudni, melyek az elvárásaink azoktól, akik betöltik majd ezeket a pozíciókat. A város szempontjából ezt nagy előrelépésnek tartom.

Mit tanácsol a „régi” polgármester az „újnak”?

Hogy csak kemény munkával lehet eredményeket elérni. Hogy keményen kell dolgozni a kitűzött célok megvalósításáért. Mi nem versenyezni szeretnénk a többi székelyföldi várossal, hanem a saját lehetőségeinket kihasználni. A korábbi lehetőségeket valamiért nem használták ki Udvarhelyen, mi pedig 2016-tól alapokat próbáltunk lehelyezni. Már az is nagy feladat és felelősség számunkra, hogy a már lehívott és elindított pályázatokat megfelelő időben és minőségben befejezzük. Az elmúlt négy év munkájának gyümölcse a következő három évben fog beérni, és ezzel párhuzamosan elő kell készítenünk azokat a projekteket is, amelyeknek majd csak 2024-től arra fele lesz eredményük. Olyan vonatra, ami már elment nem lehet felszállni. Nekünk a meglévő és érkező vonatokat kell szemmel tartanunk.

Mi a legerősebb motivációja?

Mindig magamnál hordom. A gyermekeim, akiknek fényképe ott a telefonom kijelzőjén. És persze a jövő generációi, gyermekeink, unokáink. Nekik köszönhetem, hogy soha, egy pillanatra sem tudtak letéríteni erről az útról. Mi most azért vagyunk fontosak, mert rajtunk múlik, hogy mit hagyunk magunk után. Megköszönve még egyszer az udvarhelyiektől kapott bizalmat, ki merem jelenteni, hogy ezt a választást Székelyudvarhely városa nyerte meg. Az is, aki nem rám szavazott. Szeretnék minden udvarhelyinek a polgármestere lenni, ahogy az elmúlt négy évben is voltam. Ezzel a hittel, ezzel a reménnyel fogunk dolgozni a jövőben, természetesen együtt a csapattal, együtt a közösségért.

Kapcsolódók

Kimaradt?