FRISSÍTVE – Puccshangulat az MPP-ben: Mezei János pártelnök lemondását követelik

FRISSÍTVE: Felbontanák az Erdélyi Magyar Szövetséget és távozásra szólítják fel Mezei János elnököt a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezetei, legalábbis azok, amelyek még támogatták a Mezei-féle pártpolitikát. FRISSÍTÉS: Az MPP Maros megyei szervezete elhatárolódik a Mezei Jánost lemondásra felszólító levéltől.

A marosvásárhelyi, marosszentannai, mezőpaniti, marossárpataki, vajdaszentiványi, koronkai, karácsonyfalvi, csíkfalvi, nyárádremetei, gyulakuti, erdőszentgyörgyi és szovátai szervezet közleményben közös közleményben mutatnak rá arra, hogy „a hamis összefogás és a hiteltelen jelöltek” indítása miatt az EMSZ eredményei együttesen sem érik el az MPP korábban önállóan elért eredményeit.

Emlékeztetnek arra, hogy Maros megyében pedig csak ott sikerült mandátumot szereznünk, ahol az EMSZ listán régi, a közösség által ismert és elfogadott MPP-s jelöltek indulhattak. Ugyanakkor kifejezik csatlakozási szándékukat a Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt képviselők által alapított Erdélyi Polgári Mozgalomhoz.

Úgy tudjuk, hogy a puccshangulat előzménye az MPP-s levelezőlistákra szétküldött levél, amely felhívja a figyelmet arra, hogy 2016-ban az MPP 15 polgármesteri tisztséget nyert, miközben az EMNP egyet sem. „Azaz a politikai jobboldalon volt 15 polgármesterünk 15–0 arányban! Mi a helyzet 2020-ban? Van 10 EMSZ-polgármester (ebből mindössze 6-ot ad az MPP!) Az eredmény tehát:  – 5! Azaz százalékos veszteség!” - olvasható a levélben, amely levezeti, hogy az Erdélyi Magyar Szövetségnek nem sikerült hoznia azt az eredményt, amit a Magyar Polgári Párt elért a 2016-os helyhatósági választásokon.

„Ha a megyei tanácsosokat nézzük, Kovászna megyében 5 (3+2)-ből most összefogással sikerült összesen 3-at bejuttatni (2+1 MPP-s); Hargita megyében 7 (4 MPP +3 EMNP) most bejutott összesen 4, amiből 1 MPP-s! Szatmár megyében is megfeleződött az MPP-s polgármesterek száma. 4-ből 2 maradt. Igaz az legalább vegytiszta MPP. Persze mindez a 7 százaléknak köszönhető, na és a Néppárt bihari érdekei miatt! Elvesztettük Székelyudvarhelyt és Gyergyószentmiklóst! Udvarhelyt úgy, hogy maga az elnök verte szét a szervezetet, hogy aztán a kirúgott helyi elnök kétharmaddal nyerjen más pártnak polgármesteri mandátumot, az MPP pedig szégyenszemre 1 tanácsosi mandátummal maradjon” - fogalmaz a levél.

A Maros megyei MPP egyébként nem előszőr bírálja Mezei János pártvezetési stílusát, amelynek az lett a vége, hogy Berki Ferenc, a párt Maros megyei elnöke kilépett a pártból és 15 helyi vezetőt vitt magával.

Elhatárolódik az MPP megyei vezetősége

Az MPP Maros megyei szervezete csütörtök késő esti közleményében kifejtette, hogy elhatárolódik a Mezei Jánost lemondásra felszólító levéltől. „Ismét nemlétező szervezetekkel próbálják bomlasztani az MPP-t” – írták.

A Csonta Ferenc megyei elnök, Vass Imre makfalvi polgármester, Kátai Attila országos alelnök, Ambrus Jenő csíkfalvi és Fülöp András erdőszentgyörgyi szervezeti elnök által aláírt közlemény szerint a Mezei Jánsot lemondásra szólító „helyi szervezetek közül többet nem tartunk nyilván a működő Maros megyei szervezetek között. Továbbá, tizenkét ténylegesen létező szervezet a tagok döntése nélkül került be a felsorolásba. Felháborító, hogy egyesek visszaéltek szervezeteink és tagjaink nevével, hogy újra megkíséreljék az összefogás és a Magyar Polgári Párt egységének bomlasztását.”

A kezdeményezés mögött a „bukott pártelnök”, Bíró Zsolt „személyes sértettségét” látják, és kifejtették, hogy „a szervezet jó híre és a tagjaink védelme miatt” áttekintik a jogi lépések lehetőségeit. „A Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete továbbra is kitart Mezei János és az Erdélyi Magyar Szövetség mellett, melyet továbbra is az egyetlen valós magyar alternatívának tartunk az RMDSZ önkényes dominanciájával szemben” – írták.

Kapcsolódók

Kimaradt?