„Török tavasz” helyett az elégedetlenség nyara

A hétvégén, illetve e hét elején is több tízezren vonultak utcára Törökország nagyvárosaiban. A tüntetők összecsaptak a rendőrséggel, a rendfenntartók könnygázt vetettek be. A tüntetések az isztambuli Taksim tér szomszédságában lévő Gezi park átépítése ellen kezdődtek, később azonban kormányellenes tiltakozó megmozdulásokba csaptak át. 

A török zavargássorozatnak alapvetően két kiváltó oka van. Az egyik, hogy betiltották az alkohol árusítását este tíztől reggel hatig (kivéve a turistaövezeteket), valamint a mecsetek és iskolák közelében, továbbá a szeszreklámokat. A rendelkezésre azonban olyan országban került sor, amelyben a többségi vallás szentírása elítéli az alkoholfogyasztást. A másik, hogy a kormány tervei szerint újra fel akarják építeni Isztambul egyik hajdani nevezetességét, a tüzérségi laktanyát, aminek a helyén park létesült, és plázát akarnak nyitni benne. A napokban kidöntöttek több tucat fát, valószínűleg az építkezés nyitányaként, de egy helyi közigazgatási bíróság közben lefújta az építkezést.

A Törökországból érkező híreket természetesen drámaivá teszi a rendőri fellépés. Különböző források ezernél több sérültről és egy-négy halottról beszélnek. Hozzá kell tenni azonban, hogy hasonlóan erőszakos rendőri fellépés a nyugati demokráciák közelmúltjában is előfordult, Törökországban viszont huszonöt éve még katona-elnök volt és szükségállapot, harminc éve pedig terrorbrigádok garázdálkodtak. A katonák ma is politizálnak, nyugalmazott tábornokok például történetesen a Szocialista Internacionáléhoz tartozó, ellenzéki Köztársasági Néppártban.

 „Túlszekularizált” állam

A tüntetések folyamata azonban semmiképpen sem illik azonban az arab tavasz eseményeinek sorába, Törökország ugyanis demokratikus államról, ahol a választásokon győztes, többséget szerzett párt alakíthatott kormányt.

Az utóbbi három választáson az iszlamisták győztek, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) alakíthatott kormányt, és az ellenzék szerint a kormányerők egyeduralomra törnek, iszlám államot akarnak létrehozni Törökországban. Ezt persze a kormány visszautasítja, szerintük korábban „túlszekularizált” volt az állam, a vallást elnyomták, így ők csak harmonikus társadalmat szeretnének teremteni. Ez a szembenállás erőteljes társadalmi konfliktust okoz.

A tüntetések fő színhelye, az isztambuli Taksim tér a köztársaság szimbóluma, ahova Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök mecsetet akar építtetni. Sokan úgy érzik Törökországban, ez is azt mutatja, hogy a kormányfő a társadalmi konszenzust megkeresése helyett egyre inkább autoriter módszerekkel igyekszik keresztülvinni az akaratát. Megjegyezte: sokak szemében ezt támasztja alá az is, hogy a békésnek induló tüntetéseket óriási rendőri erővel leverték.

Az alkoholárusítás éjszakai betiltása a muszlim tanításoknak megfelelő jogszabály, és vannak, akik ebben a vallási irányultság előretörését látják. Gazdasági indokok sem állhatnak a tüntetések hátterében, hiszen a válság ellenére is 3 százalékos a gazdaság növekedése. A török gazdaság 2010-ben és 2011-ben is évente több mint kilenc százalékkal nőtt (az export és a beruházások hajtják).

Jelentéktelen erők?

Szakértők szerint a kormány képes kezelni a kialakult helyzetet, és az, hogy a miniszterelnök hétfőn Marokkóba utazott, azt mutatja, hogy nem tartja súlyosnak a történteket, bár valószínűleg a kormányt is váratlanul érték az események. 

Erdoğan célja az, hogy a miniszterelnöki széket az államfőire cserélje, elnökként megerősítse a pozícióját, és 2023-ban, a modern Törökország százéves évfordulóján is ő álljon az ország élén. Az elnöki rendszer bevezetése véleménye szerint segítene többek közt a legveszélyesebb probléma, a kurd kérdés megoldásában.  Az országban egyébként ma Erdoğan a legnépszerűbb politikus.

Egy nyolcvanmilliós országban néhány tízezer tüntető – a Taksim téren legutóbbi hírek szerint már csak „néhány száz” – tehát aligha veszélyezteti a rendszer alapjait, és a legcsekélyebb mértékben sem tereli a kormányt a lemondás felé, a kormány ellen demonstráló, azt fasisztának nevező mozgalmárok skálája a kommunistáktól a Fenerbahçe és a Galatasaray ultráin át a muszlimellenes török nacionalistákig terjed, azaz marginális csoportokról van szó. Az Igazságosság és Fejlődés (AK) nevezetű kormánypártra viszont a 2011-es választáson több mint huszonegymillió ember szavazott, egytized híján ötven százalék. Ez sorban a harmadik választás, amit az AK fölényesen megnyert, és semmi jele, hogy ezt a fölényt bármi veszélyeztetné.

A sikeres Erdoğan

Az alapvető jogok – a véleménynyilvánítási és információs szabadság, a gyülekezési jog, a vallásszabadságra stb. – tekintetében Törökország viszont rosszul áll. A világon ott a legnagyobb a tízezer főre jutó bebörtönzött újságírók száma, a strasbourgi emberi jogi bíróság sűrűn foglalkozik a török hatóságok intézkedéseivel, például a gyülekezési szabadság korlátozásával, és Orhan Pamukot, még a Nobel-díja előtt, kis híján lecsukták az örményirtásról tett sajtóbeli kijelentése miatt „a törökség megsértése” címén.

Az is igaz viszont, hogy – Pamukkal ellentétben – a mostani miniszterelnököt, Recep Erdoğant még isztambuli polgármester korában, 1998-ban ténylegesen lecsukták, mert nyilvánosan elszavalt egy verset, amely az iszlámot lelkesen egy hadsereghez hasonlította. Ez a bíróság szerint olyan mértékben szemben állt a török állam szekuláris alapjaival, hogy bűncselekménynek minősült.

A börtönbüntetés lejárta után három évvel Erdoğan pártja fölényesen megnyerte a választást, és kétharmadhoz jutott a parlamentben. Ám ezek után nem iszlamizálta az országot, a saría bevezetését csak tizenöt százalékos szélsőség követeli. Sőt a közhangulatra meg a világnézeti következetességre jellemző, hogy az ellenzék fő ereje, a szociálliberális Köztársasági Néppárt megengedte női tagjainak a csador viselését, amit viszont az AK-nak nem tett kötelezővé tenni sem párton belül, sem azon kívül.

Erdoğan a bel- és a külpolitikában egyaránt sikeres, a Nyugat pedig rászorul Erdoğanra mint a térség mániákusaival, Iránnal vagy az Asszad-rezsimmel szembeni megbízható ellensúlyra.

A jelenlegi törökországi hatalom tehát feltehetően megmarad, ami viszont a jelenlegi rendbontók soraiban újabb elégedetlenséget szül. Így nem kizárt, hogy az országban továbbra is feszült marad a hangulat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?