Alkotmánybíróság: nem sérti az alaptörvényt a versenyjogi törvényt módosító jogszabály

Elutasította szerdán az alkotmánybíróság a versenyjogi törvény módosításai ellen benyújtott kifogást, amelyet Klaus Iohannis államfő, valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) fogalmazott meg.

Az alkotmánybíróság döntése értelmében az 1996/21-es törvényt, vagyis a versenyjogi törvényt módosító és kiegészítő jogszabály alkotmányos.

Klaus Iohannis államfő többek közt arra hivatkozva támadta meg az alkotmánybíróságon a versenyjogi törvényt, hogy annak elfogadásakor áthágták a kétkamarás törvényhozás elvét. Ugyanakkor több ponton kifogásolta a Versenytanács tagjainak és elnökének kinevezési feltételeit, többek közt azt a cikkelyt, mely szerint nem lehet a Versenytanács tagja olyan személy, akit 3 évre vagy ennél többre ítéltek el szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt. Iohannis szerint ugyanis szembemegy az alkotmánnyal az, hogy a jogszabály ebben a formájában a tagsághoz való jog örökös megfosztását vonja maga után az említett személyek esetében.

A törvény ellen a PNL és az USR is kifogást emelt, de az alkotmánybíróság elutasította az óvásokat.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?