banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Koronavírus-fertőzés miatt online oktatásra kényszerült két osztály az aradi magyar iskolaközpontban

Pozitív lett a koronavírus-tesztje egy aradi testvérpárnak, akik a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, ezért egyikük osztálya karanténba került. Mivel édesanyjuk ugyanott az elsősök tanítója, a házi elkülönítés miatt az ő osztálya is távoktatásra kényszerült.

A 9. A osztály diákjai már péntek reggel nem mentek iskolába, mert bár a közegészségügyi igazgatóság semmilyen intézkedést nem foganatosított, az osztályfőnök az iskola vezetőségének beleegyezésével csütörtökön otthon maradásra „parancsolta” a tanulókat – elővigyázatosságból.

Spier Tünde igazgató érdeklődésünkre elmondta: a testvérpár nagyobbik, végzős évfolyamon tanuló tagja egyáltalán nem volt iskolában, mert már a múlt hétvégén sem érezte jól magát, így nem is találkozott az osztálytársaival. A kisebbik viszont a tanítás első két napján megjelent, és csak utána derült ki, hogy pozitív lett az eredménye. „Azt hittük, hogy ilyenkor a DSP hivatalból értesít bennünket,de ez nem történt meg, ezért mi döntöttünk úgy, hogy a 9. A osztály ne jöjjön be. Mi szóltunk a DSP-nek, és kértük, hogy intézkedjenek. Péntek délben szóltak telefonon, hogy az érintett osztályt karanténba kell helyezni, azaz 14 napig nem hagyhatják el otthonukat, nekünk pedig biztosítanunk kell az internetes távoktatást” – mondta az iskolaigazgató.

Mint mondta, a vesztegzár szeptember 28-ig tart, ugyanis 15-től számolják, amikor az osztály legutóbb találkozott a fertőzött diákkal.

A tanulók szüleire nem vonatkozik a kijárási tilalom, mivel ők úgynevezett másodlagos kontaktoknak számítanak, azt viszont a hatóság ellenőrizni fogja, hogy a gyerekek betartják-e a szabályokat.

A velük kapcsolatba került pedagógusokat sem helyezik karanténba – tette hozzá Spier Tünde. „Ha a tanár betartja a szabályokat, maszkot visel órán, nem járkál a padok között, hanem csak a katedráról beszél, akkor legközelebbi diák is két méterre van tőle. Viszont a fiatalok között hiába van órán egy-másfél méter távolság, szünetben közelebb mennek egymáshoz, leveszik a maszkot uzsonnázáshoz, az ő esetükben ezért rendelték el a karantént” – magyarázta. Ezzel együtt az egészségvédelmi szabályokat szigorúan betartják a Csiky-ben, a diákok „nem az iskolában fertőződtek meg” – hangsúlyozta az igazgató.

Az igazgatótól megtudtuk azt is, hogy a fertőzött gyerekek édesanyja is otthon kell maradjon – annak ellenére, hogy nincsenek tünetei és nem is tesztelték eddig –, és mivel tanítónő az iskolában, az ő osztálya, az elsősök is online oktatásra kényszerültek.

Kapcsolódók

Kimaradt?