Tătaru: a koronavírus-járvány szempontjából szeptember nehéz időszak lesz

Románia az Európai Unió (EU) által rendelt, koronavírus elleni védőoltás négy százalékára jogosult – jelentette ki csütörtökön Nelu Tătaru Ploiești-en tett látogatásán. Az egészségügyi miniszter hozzátette: ez nagyjából 1,29 millió vakcinát jelent az első csomagból.

A tárcavezető elmondta: Románia összességében a lakosság felének rendelt oltást, azaz 10,7 millió darabot igényelt, az első csomagból 1,29 millió jut. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: az első körben a fertőzésnek leginkább kitett réteget: az egészségügyi és a tanügyi személyzetet oltják be.

A szaktárcavezető bejelentette továbbá, hogy újraértékelik a közbeszerzési eljárást a hátrányos helyzetű személyeknek vásárolandó maszkok esetében, vizsgálják a megkötött szerződést, de magát a kiírást is.

Tătaru azt mondta: kártérítést kérhetnek a beszállítóktól, amennyiben a maszkok nem állnak időben rendelkezésre. A minisztérium 102 millió maszkot rendelt, ám eddig csak 42 millió került leszállításra.

Tanulmányozzák továbbá azon személyek esetét, akik újrafertőződtek a koronavírussal. A tárcavezető szerint vizsgálják, hogy az újrafertőzéseket nem a vírus egy új törzse okozza-e. Tătaru azt mondta: jelenleg a járvány első hullámának második fázisában vagyunk, és reméli, hogy a „nagyon sűrű és nehéz” szeptemberi hónapban sikerül ellenőrzés alatt tartani a fertőzöttségi szintet.

Kapcsolódók

Kimaradt?