Tanári vizsga: közzétette a minisztérium a végleges eredményeket

A rendes (címzetes) tanári állásra pályázók 60,76 százaléka kapott átmenőjegyet az idei vizsgán, az óvások elbírálását követően – tájékoztatott keddi közleményében a tanügyminisztérium. 

Az óvások elbírálása nyomán a sikeresen vizsgázók aránya 2,12 százalékkal 60,76 százalékra emelkedett a korábban jegyzett 58,66 százalékról. 2019-ben az átmenési arány 48,37 százalék volt, 2018-ban pedig 49,17 százalék. 

Az idén 4181 óvást nyújtottak be, 4028 dolgozat (96,34 százalék) eredeti értékelése módosult az elbírálás nyomán: 2594 dolgozat esetében nőtt a jegy, 1434 dolgozat esetében pedig csökkent.  244 vizsgázó ért el 10-es osztályzatot az írásbeli vizsgán (az óvások benyújtása előtt 238), és 14 789-en kaptak 7 és 9,99 közötti jegyet. 

Az egyetem padjaiból idén kikerülő jelölteknek 60,19 százaléka (az óvások benyújtása előtt 58,38 százalék) ért el 7-es, vagy annál nagyobb jegyet. 

A minisztérium hangsúlyozta, hogy bár az írásbeli vizsgán 27 002-en jelentek meg, a vizsgáztató tanárok összesen 24 732 dolgozatot javítottak ki és értékeltek, mivel 2145 jelölt visszalépett, 32 vizsgázót kizártak a vizsgáról csalásért vagy csalási kísérlet miatt, 93 dolgozatot pedig érvénytelennek nyilvánítottak. A csalásért, vagy csalási kísérlet miatt kizárt vizsgázók nem juthatnak tanári álláshoz a 2020-2021-es tanévben. 

A rendes (címzetes) tanári állás megszerzéséhez legalább 7-es jegyre, a helyettes pedagógusi állások elfoglalásához legalább 5-ös jegyre van szükség. Az állásokat augusztus 12-e és 14-e között osztják ki a megyei tanfelügyelőségek. További információk a titularizare.edu.ro honlapon találhatók, ahol az oktatási tárca közzétette kedden a végleges eredményeket.

(Címlapi illusztráció forrása: pexels.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?