Főkonzulátus: magyar okmányokkal nem tranzitálható Magyarország

Hiába írtuk azt hétfőn a magyar rendőrség ügyeletes munkatársára hivatkozva, hogy magyar útiokmányokkal is átutazhatnak Magyarország területén azok, akik nyaralás vagy munkavállalás céljából Nyugat-Európába készülnek, mert a Kolozsvári Főkonzulátus kedden megcáfolta ezt, és felhívta az útra készülők figyelmét, hogy a tranzitútvonal csak román személyigazolvánnyal vagy útlevéllel vehető igénybe.

A július 15-től, a koronavírus-járvány elleni védekezésül hozott magyar beutazási korlátozások értelmében a sárga zónásnak nyilvánított Romániából karantén-kötelezettség terhe mellett lehet belépni Magyarországra, a vesztegzár pedig csak két negatív koronavírus-teszttel váltható ki.

Ez az intézkedés nem vonatkozik a tehergépjárműveket vezető vagy az országot más célból (nyaralás, munkavállalás stb.) tranzitáló külföldi állampolgárokra. Továbbá a jogszabály meghagyta azt a lehetőséget a Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai számára, hogy a határtól számított 30 kilométeres sávon belül legfeljebb 24 órán át tartózkodhatnak az ország területén korlátozás nélkül.

A hangsúly a külföldi állampolgárokon van: a romániaiak ezt román személyivel vagy útlevéllel bizonyíthatják. Viszont sok kettős állampolgárságú családban a kiskorú gyereknek gyakorlatias okokból nem készíttettek román útlevelet, hanem a magyar személyivel/útlevéllel utaztak eddig külföldre.

Hétfőn a police.hu honlapon található információs telefonszámok egyikén, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes kezelőjétől azt kérdeztük, hogy egy család, amelynek tagjai kettős állampolgárok, de a kiskorúaknak nincs román útiokmányuk, átutazhatnak-e Magyarországon, mire azt a választ kaptuk, hogy egyértelműen igen.

Kedden ezt cáfolta Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: hétfőn megjelent cikkükre reagálva közölték, hogy hivatalosan egyik román–magyar határátkelőhelyen sem engedik tranzitálni azokat, akik magyar személyit/útlevelet mutatnak fel, a tranzitútvonal csak román okmányokkal használható.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a földrajzi és időkorlát is csak román személyit/útlevelet felmutatókra érvényes, a magyar okmányokkal rendelkezőktől koronavírus-tesztet kérnek, vagy karanténba kerülnek.

A főkonzulátusról hozzátették: tisztában vannak azzal, hogy sok romániai magyar családnak okoz ez kellemetlenséget, és folyamatosan tájékoztatják a helyzetről a magyarországi operatív törzset is, de csakis a járványügyi helyzet alakulásától függ, hogy hoznak-e enyhítő intézkedéseket.

Kapcsolódók

Kimaradt?